Bobby McFerrin – The Voice (1984) Elektra/Asylum

Bobby McFerrin 1950. március 11-én született New Yorkban. Öt éves korában költözött szüleivel Kaliforniába, ahol hat esztendősen kezdte zongora tanulmányait. Sacramentoban és Cerritosban töltött főiskolai évei után zongorista-énekesként eleinte kaliforniai kis klubokban, illetve szállodák „loungue”-jaiban kezdett zenélni. Egy ilyen helyen fedezte fel őt 1979-ben a „scat” fejedelme, Jon Hendricks. Ő ajánlotta be a New York-i Cool Jazzfesztiválra, ahol McFerrin hatalmas sikert aratott teljesen egyéni énektechnikájával és showműsorával. Innentől kezdve a világhírű jazzmuzsikusok szinte kézről-kézre adták Bobbyt. Előbb Chico Freeman-nel, majd Grover Washington Jr.-ral, végül Herbie Hancock VSOP együttesével turnézott. Az Elektra kiadó 1982-ben „Bobby McFerrin” címmel dobta piacra az énekes első lemezét, de ez még csak jazzkörökben keltett feltűnést. Az énekesre olyan nagy hatással voltak Keith Jarrett szólózongora lemezei, hogy elhatározta, szólóénekesként fog koncertezni. Első ilyen turnéját 1983-ban rögzítették és 1984-ben „The Voice” címen jelent meg az LP. Ezt az anyagot azonban mégsem nevezhetjük zenei értelemben tisztán a capella produkciónak, hisz McFerrin mellének ritmikus ütögetésével különleges, addig soha nem hallott hangszerimitációkat hozott létre. Ráadásul egészen újszerű légzéstechnikájának köszönhetően még a levegővételből is képes hangot faragni. Mindez 20 éve történt, és ahogy az amerikaiak mondják: „The rest is history”. (1986-ban szerződés a világ egyik legrangosabb jazz kiadójával, a Blue Note-tal, 1992-ben szerződés a Sony Classical-lel, 10 újabb lemez 20 millió példányban eladva, 10 Grammy-díj.) (fidelio.hu)

01. Blackbird (2:49)
02. The Jump (4:49)
03. El Brujo (4:11)
04. I Feel Good (3:02)
05. I’m My Own Walkman (3:58)
06. Music Box (3:40)
07. Medley (7:01)
08. I’m Alone (4:37)
09. T. J. (3:47)
10. A-Train (3:40)

https://tinyurl.com/y6u8ohoa

0

Találatok: 2

Publication author

offline 3 óra

Levin

356
Comments: 2131Publics: 4552Registration: 22-09-2017

Bobby McFerrin – The Voice (1984) Elektra/Asylum” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Georgie írta öt évvel ezelőtt:
    “Éljen Bobby! Aki látta már, mekkora sikerrel tudja bevonni a közönséget az éneklésbe, az sohasem felejti el azt a közvetlenséget, ahogy mezítláb, egyszál mikrofonnal a kezében képes teltházas koncertet adni, minden olyan kellék nélkül, ami manapság a popvilágban szinte kötelező.”

    0

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*
Password generation
Loading...