Korai Öröm – Korai Öröm 1993 (1993) Trottel

A zenekar 1990-ben alakult. ’94 végére alakult ki így: tízen a színpadon, plusz a vetítés, a dia, videó, fény. Ez nagyon komolyan van véve: a látványfelelősök teljes jogú tagok. Többnyire az Egressy Gábor szakközépből ismerik egymást, de ez végül is mindegy – a Korai Öröm nem iskolazenekar. Ugyancsak lényegtelen előzmény ´88 tájáról az a punkzenekar, amelyben már együtt a gitáros Takács, a basszeros Kilián s az ütős Jócsik, hadd mondjam így: a mag. Joy Division-fanok, valamennyien, még a Korai Öröm kezdetébe is beúszik egy-egy feldolgozás, aztán elhallgat. A hetvenes-nyolcvanas évekből inkább a repetitív muzsikák, Reich, Glass, Laurie Anderson hatása érződik, a maga módján erre van kitalálva a Korai Öröm, erről szólnak a dobok, erről a basszus. Egyfelől. Ugyanakkor pszichedelia és ethno és acid. Gitárok, szintetizátorok, trombita, furulya, didgeridoo, dobok, dobok, dobok, és ahogy Paizs Miklós mondja: dorombének. (Az Almássy téren január 11-én mindehhez fiatal DJ-k: Virgács, Syam, Gon keverik hozzá a magukét.)Más kérdés, hogy e zene értelmezhetetlen, besorolhatatlan egy-egy stílusirányzat szerint. Maguk azt gondolják, “tudatállapot”. A próbák, koncertek során addig formálódnak, színeződnek a darabok, amíg mindnyájuk számára ugyanazt jelentik. Nincsenek lemez- és számcímek; a szavaktól csak félresiklana az értelmük – érzékibb, ösztönösebb, pontosabb így. A Korai Öröm öt évének az első fejezete ´93 végéig tart, akkor készül az első kazetta, Trottel-kiadás. “Egy kazetta már kötelez valamire – így Kilián Zoltán -, fordulópont egy zenekar életében.” ´93 végétől nincs mese…

 

Tracklist:

01 – ’93 I.
02 – ’93 II.
03 – ’93 III.
04 – ’93 IV.
05 – ’93 V.
06 – Tape Signal
07 – ’93 VI.
08 – ’93 VII.
09 – ’93 VIII.

Műsoros kazettáról készült másolat. Köszönet baljan-nak, az eredeti feltöltésért!

http://tinyurl.com/jjh9qap

0

Visits: 15

Publication author

offline 7 nap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

9 + 18 =

Password generation