“40. Ez már gombócból is szinte menzai mennyiség, rockszínpadon töltött évekből pedig, ha nem is egyedülálló, de keveseknek kijutó időtartam. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a Heep a legtöbb pályatárssal szemben csupán egy évig (1981-1982) szüneteltette hivatalosan is működését a negyven év alatt, akkor különösen elismerésre méltó teljesítmény. Igazi világsztárok sem lettek soha (Tartuffe pl. egy bowling-klubban látta őket koncertezni Amerikában, a világsztár meg ugye nem igazán erről ismerszik meg…). Szerencsétlenségükre a hetvenes évek elejének brit rockéletét nem sújtotta súlyosan aszályos időszak (mint most), az olyan bandák, mint a Deep Purple, Black Sabbath, Led Zeppelin, Jethro Tull, gondoskodtak arról, hogy a Heep fejét a víz alatt tartsák. Ehhez jöttek még „segíteni” a legvisszataszítóbb példányai a rocksajtó képviselőinek. Ezek a szigetországban őshonos, vörös, szemüveges és fehérbőrű egyedek magukat mértékadó kritikusnak tartják, de mára sikerült lenullázniuk az ország zenei életét. Többek között az Iron Maiden tagjaival, esetleg Ian Gillan-nel lehetne eszmecserét folytatni arról, hogy miért is nem érdemes őket emberszámba venni.
Mára már csak szánni való epizódja a Uriah Heep történelemnek, de nézzük csak! Egy bizonyos Melissa Mills ezeket bírta leírni a Heep-ről a nagynevű Rolling Stone magazinban, 1970-ben: „If this group makes it I’ll have to commit suicide. From the first note you know you don’t want to hear any more.” (Ha ezek befutnak, én öngyilkos leszek. Az első hangtól kezdve tudni fogod: soha többé nem akarod hallani”.) – Köszönjük Emese!
A Uriah Heep befutott, sőt a mai napig aktív (ígéretével ellentétben vélhetően Melissa is), A negyvenes évforduló kapcsán a régi értékek hangsúlyozott megőrzésével a régi dalokat mai hangzással újra rögzítették, hogy megmutassák, mekkora erő és szenvedély van még mindig, ezekben a lassan fél évszázados dalokban. Két új szerzemény is helyet kapott a lemezen, nekem nagyon tetszenek. A 80-as évek teljesen mellőzve lettek, szerintem aqbszolút jogosan, a kor kiherélt, digitális hangzása nem kedvezett a zenekar Hammond-alapú megszólalásának.
A Sunrise, Stealin’ Gipsy, a Look At Yourself, vagy a libabőros July Morning viszont kétségkívül a legnagyobb rockklasszikusok közé tartoznak, amelyekhez kellő alázattal nyúltak a Heep kitűnő muzsikusai. Mások vagy jobbak nem, csak frissebbek lettek a nóták, de ez is volt a cél. Bernie Shaw pedig korosztályának az egyik legnagyobb énekese, jelenleg simán alázva Coverdale és Gillan urakat is, ebben most már egészen biztos vagyok, főleg az élő teljesítményének megtekintése után, hiszen a lemez mellé egy teljesen korrekt kameramunkával és hangminőséggel megjelenő bónusz DVD-t is becsomagoltak, amit az idén rögzítettek a Sweden Rock Festival-on, sajnos csak 45 percben, viszont a legnagyobb nótákra koncentrálva.
Ja! Azt nem is mondtam, hogy a Lady In Black nótát még maga Csóré Béla, a lakodalmas hakniban utazó cigány is rátette sokadik mulatós kazettájára, valami moslék szöveggel, és „ismeretlen szerző” megjegyzéssel. Te Béla! Te tulok, te! A szerző neve: Ken Hensley úr…” (passzio.hu)
A számok:
01. Only human [3:19]
02. Bird of prey [3:58]
03. Sunrise [4:20]
04. Stealin’ [4:39]
05. Corridors of madness [5:20]
06. Between two worlds [6:08]
07. The wizard [3:13]
08. Free me [3:26]
09. Free ‘n’ easy [2:33]
10. Gypsy [4:33]
11. Look at yourself [3:44]
12. July morning [8:46]
13. Easy livin’ [2:54]
14. Lady in black [5:31]
A zenészek: Mick Box – lead guitars, backing vocals; Trevor Bolder – bass, backing vocals; Bernie Shaw – lead vocals, backing vocals; Phil Lanzon – keyboards, backing vocals; Russell Gilbrook – drums
https://tinyurl.com/ya7tujz6
Visits: 18
Publication author
