Fairport Convention – Unhalfbricking (1969/2003) Island Records

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat százhatvanharmadik (163) lemeze a Fairport Convention harmadik nagylemeze.
A brit zenekar 1967-ben alakult. Szédületes, és teljesen indokolt zenei karrierjük, a nyolcvanas évek elején tartott néhány éves szünettel a mai napig is tart.
“A Fairport zenéje túlmutat a az irányzat keretein, bár kezdetben az amerikai előadók (Dylan, Byrds) hatását tükröző szerzeményeket játszottak London uderground klubjaiban. A brit tradicionális folk irányába akkor indultak el amikor Dyble helyére a Strawbs együttesből érkező Sandy Denny állt. A 69-ben megjelenő három album: What We Did In Our Holidays, Unhalfbricking és a Liege & Lief mestermunka. Ez utóbbi mérföldkő a folk-rock történetében hoszen ez a korong jelenti az elektronikus folk születését. Ezeken a lemezeken már dominálnak a folkos elemek, a hangzásban az elektromos hangszerek az uralkodóak. Figyelemre méltóak a hosszú instrumentális betétek. Közben az együttes folyamatos személycseréken esett át: az elhalálozott Lamble helyét Dave Mattacks foglalta el, és csatlakozott hozzájuk a nagyszerű folk-hegedűs, Dave Swarbrick. Sajnos minden idők legjobb angol folk énekesnője: Sandy Denny is elhagyta a zenekart és szólókarrierbe kezdett. Ötödik albumuk felvételein Richard Thompson még jelen van de ezt követően ő is kiválik a bandából. 1971-ben az eredeti formációból már csak Nicol maradt. Ennek hatására a megjelenő lemezek zenei minősége jelentősen csökkent, de szerencsére 1974-ben Sandy Denny visszatért és hozta magával férjét, Trevor Lucas énekes-gitárost is. A Fairport ismét a folk-rock vezető együttesévé vált. A nagyszerű periódus azonban nem tartott soká: 1978-ban Denny tragikus halála véget vetett az együttes diadalútjának. 79-es nagylemezüket a Farwell, Farwell-t búcsúzásnak szánták, hiszen a zeneker feloszlott. Az egykori tagok szólókarrierbe kezdtek, nem kis sikerrel. Szerencsére azonban 1985-ben Nicol, Matthews és Pegg úgy döntöttek, hogy ismét életre keltik a Fairport Convention-t. Ric Sanders és Cathy Lesurf segítségével újjáalakították a bandát mely a változó idők ellenére ismét nagy sikerrel debütált. Thompson kívülről segítette őket: dalokat írt a zenekar számára. Elég sűrűn változó személyzettel de a Fairport folyamatosan adta és adja ki lemezeit, turnéznak és továbbra is a folkzene meghatározó alakjai, akiknek neve egyet jelent a zenei professzionalizmussal és a minőséggel.” (literatura.hu)

A zenekar tagjai a lemez felvételeinek készítésekor: Sandy Denny – vocals, harpsichord; Richard Thompson – electric and acoustic guitars, electric dulcimer, piano accordion, organ, backing vocals; Ashley Hutchings – bass, backing vocals; Simon Nicol – electric and acoustic guitars, electric dulcimer, backing vocals; Martin Lamble – drums, stacked chair backs on “Si Tu Dois Partir”
+
Iain Matthews – backing vocals on “Percy’s Song”; Dave Swarbrick – fiddle on “Si Tu Dois Partir”, “A Sailor’s Life”, and “Cajun Woman” and Mandolin on “Million Dollar Bash”; Trevor Lucas – triangle on “Si Tu Dois Partir”; Marc Ellington – vocals on “Million Dollar Bash”; Dave Mattacks – drums on “Ballad of Easy Rider”.

A dalok:
01 – Genesis Hall (3.38)
02 – Si Tu Dois Partir (2.21)
03 – Autopsy (4.23)
04 – A Sailor’s Life (11.11)
05 – Cajun Woman (2.45)
06 – Who Knows Where the Time Goes (5.08)
07 – Percy’s Song (6.49)
08 – Million Dollar Bash (2.57)
09 – Dear Landlord (Bonus) (4.08)
10 – The Ballad of Easy Rider (Bonus) (4.55)

https://tinyurl.com/ybpg5jep

0

Visits: 3

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

hat + húsz =

Password generation