Joan Baez – Where Are You Now, My Son? (1973) A&M Records

Joan Baez aktuális politikai töltetű dalaival az USA elsőszámú folk-protest énekesnőjévé vált. Az 1960-as években az ország legnagyobb folkzenészével, Bob Dylan-nel dolgozott együtt. Együtt léptek fel a különböző rendezvényeken.
A vietnami háború alatt a tiltakozó protest dalok előadója volt, és később is hű maradt ehhez a stílushoz. 1965-ben azon a címen, hogy nem járul hozzá a vietnami háború kiadásaihoz, megtagadta az adófizetést. Az amerikai történelemben nem ez volt az első ilyen tiltakozás egy igazságtalan háború ellen. Baez az Amnesty International aktivistája volt, aki politikai ténykedés, gondolatai kinyilatkoztatása miatt többször ült börtönben. Járt Vietnamban is, Hanoiban, ahol amerikai hadifoglyokat látogatott meg. Itt készültek 73-as lemezének első élő felvételei, amelyek a korong zenei anyagának jelentős részét szolgáltatták. A háborúellenes mozgalom egyik prófétanője volt. A közös eszme hozta össze David Harris-szel, a mozgalom egyik tagjával. Baez 68-ban feleségül ment hozzá, de nem sokáig élhettek együtt. Férjét 3 év fegyházra ítélték. Az asszony nem adta fel a küzdelmet. Fellépett a hippikorszak csúcsát jelentő Woodstock Fesztiválon. A többszázezres tömeg már az első nap végén együtt énekelte a baloldali nézetekkel teli dalokat, balladákat. (literatura.hu)

A dalok:
01. Only Heaven Knows
02. Less Than the Song (Hoyt Axton)
03. A Young Gypsy
04. Mary Call (Mimi Fariña)
05. Rider, Pass By
06. Best of Friends (Fariña)
07. Windrose
08. Where Are You Now, My Son?

A zenészek:
Bass – Norbert Putnam
Bass, Arranged By [String Arrangements] – Mike Leech
Drums – Jerry Carrigan
Guitar – Grady Martin, Pete Wade, Reggie Young
Guitar, Piano, Vocals – Joan Baez
Guitar, Vocals – Mimi Farina
Piano – David Briggs

https://tinyurl.com/ya8fycqr

0

Találatok: 5

Publication author

offline 6 óra

Levin

Avatar 434
Comments: 2146Publics: 4625Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenöt − hét =

Password generation