Szkítia – Hajnaltűztánc (2010) Periferic Records

A Szkítia zenekar Hajnaltűztánc című albumának ötletét az ősi Arvisura – Igazszólás – egyik rovása ihlette. Az Arvisurák a 24 Hun Törzsszövetség sámánjainak rendszeresen írt és őrzött hagyománya.

Az Arvisurákat agyag, kő vagy aranylapokra vésték rovásírással. A palóc Paál Zoltán (1913-1982) rovósámán Arvisura gyűjteménye, a hun-magyar törzsek Ószövetségének is tekinthető, mert a több mint 6000 évre visszatekintő írott, igaz történelmünket foglalja magában. A Bibliához hasonlóan az Arvisura is többszörösen kódolt szöveg, azaz túl az elsődleges mondanivalóin, a sorok mögött is fontos információk bújnak meg, mégpedig a teremtéstanra, a kozmikus tudásra vonatkozóan, melyet még csak kevesen látnak és értenek. A Szkítia zenekar célja, hogy a hallgatók mélyebben elgondolkodjanak a dalok mondanivalóján, s a zene segítségével és Szőke István Atilla gondolatain keresztül járjuk végig a múlt ösvényét, határozzuk meg a jelen céljait, küldetésünk értelmét, és tárjuk fel együtt a jövő titkait. A múltat végigszemlélve világossá válik majd, mennyire hálásak lehetünk a Teremtőnek, hogy egy olyan nemzethez tartozhatunk, akinek történelme az ismert legrégibb időkbe nyúlik vissza. A jelenben talán – a dalaink által is – sikerül a magyarságba önbizalmat, hitet és reményt önteni. A magyarság nemcsak egy állampolgárságot jelent, sokkal inkább egyfajta lélekminőséget, aminek most fontos küldetése van: békét és rendet teremteni a környezetünkben a tudás és a szeretetet segítségével. Bízzunk a jövőben! Az egyetlen kiút az, ha megfejtjük a megfejthetetlent és ismét birtokunkba vesszük a tudást. Csak ennek ismeretében és a szeretet erejével van esélyünk egy szép jövő kialakításához. (Periferic Records)

1. Isten citerája (6:04)
2. Azt éreztem nagy szél támad (4:07)
3. Hajnaltűztánc (6:30)
4. Áldás (5:12)
5. Kéthelyi menyecskék (4:35)
6. Lágy csöndű szavakkal (5:13)
7. Az én szívem mikor dobban (2:42)
8. Válaszféle (5:48)
9. Magyar iskolát, sokat! (4:39)
10. Örökké lobogjon (5:38)
11. Fohász (5:47)
12. Bonus track: Trianon ,,90” (5:21)

A zenészek:
Bedőcs Imre – ének
G. Szabó László – gitár
Kalcsó György – basszusgitár
Koszta János – dobok
Molnár Tibor – hegedű
Pad Richárd – billentyűs hangszerek
Pataki Mónika – ének
Sztrebka Erika – ének
+
Közreműködik:
Pintér József – citera
Ségercz Ferenc – furulyák

https://tinyurl.com/y8h56ywe

0

Visits: 3

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Szkítia – Hajnaltűztánc (2010) Periferic Records” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. A kiadói reklámszövegektől persze nem a mély valóságközvetítést várjuk, de azért a sok zagyvalék mellé érdemes lett volna odaírnia a Perifericnek, hogy hát ez az Arvisura-ügy méretes szélhámosság. 🙂

    0
      1. Kedves Levin!
        No, az említett régi mítoszok mellé régóta “oda van írva”, hogy “méretes szélhámosság”. Mindenki úgy is nézi őket, mint mítoszokat, vagyis kitalációkat. Vannak ilyenjei a magyaroknak is, lásd csodaszarvas, Álmos és Emese… Ezek valóban létező mítoszok. Kitalációk, de létező kitalációk. Az Arvisura ellenben mítoszként sem létezik, az csak a kitaláció kitalációja. Hát még, hogy a kitaláció kitalációját kitaláló kohász igazmondásnak kitalált címmel látja el a kitaláció kitalációját… Ügyes! 🙂
        No persze a vallások így szoktak indulni, de ma már “nem illik” új vallásokat kitalálni. Főleg “nem illik” sose létezetteket régóta létezőnek kitalálni frissen. De ha ki is találnak új vallásokat, egy Periferic Recordsnak nem okos dolog nem létező , lehetetlen mítoszokról létezőként, megtörténtként beszélni egy CD fülszövegében – sem. Hiszen a fülszöveg írója is tudja, hogy ezek a mítoszok soha nem léteztek, hogy ezeket csak egy mai kohász találta ki, megunván a lapátolást a martinkemencébe. A fülszöveg írója ezt tudja. 🙁

        0

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

13 + 18 =

Password generation