Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat kétszázhuszadik (220) lemeze a német Can együttes harmadik albuma.
“1968-ból elég sokan azt a következtetést vonták le, hogy sokminden visszavonhatatlanul véget ért, a hátralévő idő pedig túl rövid ahhoz, hogy ne kelljen sietni valami maradandó megalkotásával. Az emberek siettek is. A mozikban már lefutott a Diploma előtt, a Beatles a White Albumnál, a Yellow Submarine-nél és az Abbey Roadnál tartott, Elvis visszatért egy elképesztő nézettségű tv-showban, Yoko és Lennon egy amszterdami hotelszobában az egyedül bodogító: a paplan alatti forradalom mellett érvelt. Megjelent a Hair, a Led Zeppelin I. és II., Woodstock a földön, a Szelíd motorosok pedig a fejekben lezárt valamit, a lehetséges folytatáshoz a Holdon kellett helyet keresni, Frank Zappa odapakolta a Hot Rats lemezt, Pablo Picasso meg végleg kiszállt. Nem biztos, hogy azért, mert megjelent a Moog szintetizátor, de mégis.
A Can – a nevet akár csupa nagybetűvel is lehet írni, és nemcsak azért, mert a hetvenes évek kezdetére a segédigék melléknévvé változtak – az első, kommunafalra írt értelmezés szerint (COMMUNISM ANARCHISM NIHILISM) még bízott a nyugtalanító üzenetek figyelemfelkeltő erejében, amikor a billentyűs hangszereken játszó Irmin Schmidt, a gitáros Michael karoli, a basszusgitáros Holger Czukay, a dobos Jaki Liebezeit és az énekes Malcolm Mooney a közös zenélés mellett döntött. Ez az időszak az olcsó konkrétumok helyett a víziók, a hallucinációk-illuminációk és az elfolyó-széteső képek hangokká alakításának időszaka, olyan felismert kényszerbeteg manipulátorok mintájára, mint David Bowie vagy a Velvet Underground. A Német Szövetségi Köztársaság ebben az időszakban köztes hely, ahol a hosszú idők böjtje és az előírt vezeklés után majdnem mindent szabad: nincs, vagy ha van is, felületes a cenzúra, van kemény pornó és a szabadosság olyan egyéb megnyilvánulásai, amelynek küldetéstudat fokozó hatása van.
Az énekes a Tago Mago készítésekor már a japán Kenji Damo Suzuki, akit ma multikulturalistának nevezhetnénk, ám akkor avantgarde-nak és felforgatónak hívták, vagyis ugyanúgy kilövési engedély volt rá, mint a 2011-es vadászati szezonban. Damo angolul, japánul, törökül – valamint egy ismeretlen, de azonnal tökéletesen érthető nyelven – bemutatott éneke prédikáció, könyörgés, és csupa lírai agresszió. A popzene bábele, a Tago-Mago 70 perces tökéletes, megismételhetetlen konstrukció. A lebegő, poszthippi Paperhouse-zal kezdődik, egyhelyben utazással, a Mushroommal folytatódik, utána jönnek a lelassított életfolyamatok hangjai (három dal hossza is meghaladja a 10 percet, sőt kettő: a Halleluhwah és a Peking O a 20 perchez közelít), majd minden mindegy alapon a dupla bakeliton kiadott mű lezárul a Bring Me Coffee Or Tea-val, a mágikus frissítővel.” (wan2.com)
A számok:
All tracks written by Holger Czukay, Michael Karoli, Jaki Liebezeit, Irmin Schmidt and Damo Suzuki.
Side one
1. “Paperhouse” 7:28
2. “Mushroom” 4:03
3. “Oh Yeah” 7:23
Side two
1. “Halleluhwah” 18:32
Side three
1. “Aumgn” 17:37
Side four
1. “Peking O” 11:37
2. “Bring Me Coffee or Tea” 6:47
A zenészek:
Damo Suzuki – vocals
Holger Czukay – bass, engineering, editing
Michael Karoli – guitar, violin
Jaki Liebezeit – drums, double bass, piano
Irmin Schmidt – organ, electric piano, synthesizer; vocals on “Aumgn”
http://tinyurl.com/y798jh5a
Visits: 15
Publication author
