Király István & G-Jam Project – Sides Of The Soul (2011) Király István

“Az elmúlt időszakban, bár hallottam nagyon sok, számomra eddig nem ismert gitárost, kétszer padlóztam meg igazán. Külön öröm, hogy mindkét esetben magyar előadóról van szó! Both Miki (Napra) koncertteljesítménye, valamint Király István bemutatkozó lemeze győzött meg arról, hogy világszínvonalon műveljük mi ezt (is).
Üröm az örömben, hogy Both Miki relatív országos elismertsége mellett Király “Pitta” István beszorult Mátészalka közigazgatási határai közé. Pedig Pittát a centrumba kell sürgősen behozni. Nem az ország közepére, Pusztavacsra és nem is Budapestre, mert a fene megeszi, hogy a szakma csak akkor vesz valakiről tudomást, ha felköltözik a fővárosba, hanem a magyar gitárbarátok érdeklődésének fókuszába. A “legközépsőbbek” közé. Ott, ahol nagyon sokan szeretnének lenni, de ténylegesen nagyon kevesen vannak. Csak azok, akiknek a technikai tudás mellé a dalszerzői tehetség is megadatott, akik egy teljes lemezt képesek úgy megírni, hogy ne csak a gitárfanatikusoknak és zenészeknek, de minden igényes, dallamokra fogékony zenehallgatónak örömet okozzon.

És akkor most jönnek azok a súlyos kijelentések, amelyekért felelősséggel tartozik a kritikus. A G-Jam Projekt második lemezénél jobb instrumentális rocklemezt még nem adott ki magyar gitáros (szinte mindet ismerem és szeretem, a Szekeres-Varga János-Alapi tengelyen), de valamennyi nemzetközi vetélytársnak is komoly ellenfele. Folytatom, továbbra is felelősséggel: Az Until You Find Another Way Gary Moore Parisian Walkways klasszikusával egyenértékű óriási gitársláger, de ezen nem kell csodálkozni, hiszen mind a tíz tétel akár egyetlen hallgatás után fütyülhető. Rögtön ezt követi a Deep Water, ami akár az új Satriani lemezre is felkerülhetett volna. Ez esetben a DW lett volna a kiváló Black Swans… legjobban sikerült kompozíciója, a dal közepén elhelyezett finom jazz futamokkal együtt.

Az anyag két részre tagolható, öt lendületes, illetve öt lassabb szerzeményre, amit ráadásul ismételten teljes zenekar játszott fel, nem akármilyen színvonalon.”  (Túrisas Passzio.hu ismertetőjéből )

A számok:
01. All Night Long
02. First Second Boogie
03. Talk To Me
04. Knock on My Door
05. Don’t Lose Your Head
06. Pleasure and Pain
07. All or Nothing
08. Until You Find Another Way
09. Deep Water
10. Everyday I would Play The Blues

A zenészek:
Bráder István – ritmus gitár
Király Gyula – basszus
Király István – szóló gitár
Kovács Balázs – dob
Pénzes Máté – billentyűs hangszerek

http://tinyurl.com/yb9e6sgn

0

Visits: 12

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

kettő × négy =

Password generation