
Ian Anderson 1963-ban, Blackpoolban alakította meg első zenekarát, a The Blades-t. A zenekar 1966-ra már héttagúvá bővült, white soult játszott és neve John Evan Band volt. A zenekar dobosa ekkor Barriemore Barlow volt, aki 1971 elején csatlakozott a Jethro Tull-hoz. Miután Londonba mentek, a zenekar szétszéledt, így Anderson és Glenn Cornick basszusgitáros Mick Abrahams gitárossal és Clive Bunker dobossal (mindketten a McGregor’s Engine tagjai voltak) alakított új zenekart.
Kezdetben a klubok nem hívták vissza őket, ezért gyakran váltottak nevet, hogy így járjanak túl a klubvezetők eszén. A neveket általában azok találták ki, akik helyet szereztek nekik; egyikük, egy történelemmániás javasolta a Jethro Tull nevet egy 18. századi mezőgazdász után, aki feltalálta a sorvetőgépet. Ezt a nevet azért tartották meg, mert a londoni Marquee Club vezetőjének, John Gee-nek tetszett a műsoruk, és később is visszahívta őket játszani.
Zenéjüket Ian Anderson sajátos éneklési stílusa, páratlan fuvolajátéka és a szokatlan, meglehetősen összetett dalszerkesztés jellemzi. Zenéjük – bár először csak blues rockot játszottak – klasszikus, kelta és art rock elemeket is egyesít magában. Anderson annak tulajdonítja a Jethro Tull egyedülálló hangzását, hogy a zenekar tagjai sohasem használtak semmiféle kábítószert. Pályájuk kezdeti szakaszán sok zenekarról vettek példát, de később sikerült egy sajátos, könnyen felismerhető, csak rájuk jellemző stílust kialakítaniuk. (rockdiszkont.hu)
1978-ban megjelent, 11. stúdióalbum8uk a Heavy Horses. A folk rock trilógia második lemezének tartják a Songs from the Woods mellett, bár ezen már fokozatosan elhagyják a népies hangvételt s egy realisztikusabb, változó világ képe sejlik fel.
A dalok:
1. And the Mouse Police Never Sleeps – 3:11
2. Acres Wild – 3:22
3. No Lullaby – 7:55
4. Moths – 3:24
5. Journeyman – 3:55
6. Rover – 4:17
7. One Brown Mouse – 3:21
8. Heavy Horses – 8:58
9. Weathercock – 4:02
A zenészek:
Ian Anderson – vocals, flute, acoustic and occasional electric guitars, mandolin
Martin Barre – electric guitar
John Evan – piano and organ
David Palmer – portative pipe organ, other keyboards and orchestral arrangements
John Glascock – bass guitar, (uncredited) backing vocals
Barriemore Barlow – drums and percussion
+
Darryl Way – violin on “Acres Wild” and “Heavy Horses”
https://tinyurl.com/y8qt22ea
Találatok: 3
“Jethro Tull – Heavy Horses (1978) Chrysalis Records” bejegyzéshez egy hozzászólás