Mott The Hoople – Mott (1973/1988) Columbia Records

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat kettőszáznyolcvanhatodik (286) lemeze a brit Mott The Hoople együttes hatodik albuma.

A Mott the Hoople zenekar neve manapság már nem mond sokat a rockzenét szeretőknek, pedig 1969–1974 közötti működésük közben a brit glam rock első hullámának egyik legfontosabb, vezető zenekara voltak, sőt magának a műfajnak a kialakulásában is fontos szerepük volt.
Főleg a Queen tagjai szoktak manapság is ezt-azt nyilatkozni róluk, mivel a kezdetek-kezdetén sok mindent lestek el tőlük, illetve ők vitték át a Queen-t első alkalommal az óceán másik partjára, ami nem kis segítségnek számított akkoriban… Illetve szokták még emlegetni Mick Ralphs gitáros miatt a zenekart, aki innen ment a Free énekes Paul Rodgers mellé a Bad Company-ba 1973-ban…
Az Ian Hunter énekes-gitáros-billentyűs vezette Mott the Hoople történetének öt éve alatt 7 lemezt adott ki.

“1968-ban Mick Ralph, Pete Watts, Dale Griffin és Verden Allen megalapították a Silence nevű együttest, és helyi klubokban kezdtek fellépni. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Stan Tippens énekes. Ebben a felállásban kaptak lemezszerződést az Island kiadónál, ahol a producer Guy Stevens Tippens helyére Ian Huntert szerződtette és átkeresztelte a bandát Mott the Hoople-ra.
Első lemezük 1969 őszén látott napvlágot és underground siker lett, köszönhetően annak a különleges hangzásbeli ötvözetnek, melyet Bob Dylan zenei világából és a hard-heavy rock soundjából kevertek ki. A zenekar arculatát Hunter énekstílusa és Ralph kemény gitárjátéka határozta meg. Második lemezük a Mad Shadows nem aratott sikert, a kritika is fanyalogva fogadta. 1971-ben magjelentették a Wildlife című korongot mely enyhe country zenei beütést hozott, de a hosszas turné alatt komoly rajongótábort szerzett a formációnak.
Ennek ellenére az igazi siker elkerülte őket és a banda nem igazán találta saját hangját. A Brain Capers 1971-es megjelenése és sikertelensége után úgy tűnt a zenekar feloszlik, de ekkor jött megmentőjük David Bowie aki felvállalta következő lemezük kiadását.
Felájánlotta egyik számát is a zenekarnak és az All The Young Dudes rögtön a sikerek csúcsára repítette a Mott The Hoople-t.
A lemez világsiker lett bár némi fazonváltással járt: a hard rock keretei belül maradva glam rockot kezdtek játszani.
Ezt követően Verden elhagyta az együttest, de az 1973-as Mott című korong nélküle is sikeresnek bizonyult. Angliában hetedik, Amerikában harmincötödik a sikerlistákon.
Sajnos a sikerrel a belső ellentétek is fellángoltak és 73 őszén Mick Ralph is kilépett, hogy megalakítsa a Bad Company-t.” (Kovács Miklós)

A számok:
01. All The Way From Memphis 04:55
02. Whizz Kid 03:05
03. Hymn For The Dudes (Allen, Hunter) 05:15
04. Honaloochie Boogie 02:35
05. Violence 04:37
06. Drivin’ Sister 04:42
07. Ballad Of Mott The Hoople (26th March 1972, Zurich) (Hunter, Griffin, Watts, Ralphs, Allen) 05:40
08. I’m A Cadillac / El Camino Dolo Roso (Ralphs) 07:40
09. I Wish I Was Your Mother 04:41

All songs written by Ian Hunter, except where indicated

A zenészek:
Ian Hunter – lead vocals, piano, guitar
Mick Ralphs – guitar, backing vocals, organ, moogotron, mandolins, tambourine, lead vocals on “I’m A Cadillac / El Camino Dolo Roso”
Pete “Overend” Watts – bass guitar, backing vocals
Dale “Buffin” Griffin – drums, vocals, percussion, backing vocals
+
Paul Buckmaster – electric cello on “Honaloochie Boogie”
Morgan Fisher – piano, synthesizer, backing vocals on “Drivin’ Sister” (live)
Mick Hince – bells on “I Wish I Was Your Mother”
Andy Mackay – saxophone on “All The Way From Memphis” & “Honaloochie Boogie”
Graham Preskett – violin on “Violence”
Thunderthighs (Karen Friedman, Dari Lalou, Casey Synge) – backing vocals on “Hymn For The Dudes”

https://ouo.io/bCuXVK

0

Visits: 27

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

négy × 5 =

Password generation