Roy Orbison – Mistery Girl (1989/1991) Mobile Fidelity Sound Lab

“Rettenetesen súlyos csomaggal érkezett meg a Mikulás 1988-ban: alig ötvenkét éves korában meghalt a rock and roll Enrico Carusója, Roy Orbison
A Los Angeles-i Ambassador Hotelben tizenkét hónappal azelőtt rendezték minden idők legbensőségesebb hangulatú koncertjeinek egyikét. Erre a házigazda Orbison meghívott néhány olyan kollégát, aki – miként ő maga is – dalszerző és előadó volt egyben: így lépett a szállodai night-club színpadára Jackson Browne, Elvis Costello, Bonnie Raitt, Tom Waits, Jennifer Warnes, valamint az estét a főszereplővel együtt végiggitározó Bruce Springsteen.
Bruce Springsteen, a szupersztár az Ambassador-hangverseny minden momentumában látványosan tudatta: ő itt csupán másodhegedűs lehet, a prímet kizárólag az élő legenda, Orbison viheti.

Olyan rajongással tekintett a „Big O-ra”, akár egy kölyök, megerősítve gyermekkorát felidéző szavait: „Roy zenéje ahhoz a rettegett romantikus apokalipszishez hasonlított, amelyet az első szerelmes éjszakán éreztél. Elsuttogtad a barátnődnek, hogy I love you, és összeomlottál.”

Így csak olyasvalakiről lehet beszélni, aki valóban mélyen megérinti az embert. Akár az is mondható: amerikai (és nem amerikai) gyermekek milliói köszönhették Orbisonnak az életüket…
Orbison még posztumusz is tudott nagyot dobni. Az 1989-ben kiadott Mystery Girl című albumán olyan számok csendültek fel, mint a You Got It vagy a California Blue. Hogy képes mindent túlélni, az már a hatvanas években kiderült. Hatvanhatban halálos motorbalesetet szenvedett felesége, az Everly Brothersnek felajánlott dalban megénekelt Claudette, majd 1968-ban elvesztette két fiát, Royt és Tonyt: miközben ő Angliában turnézott, a két gyermek bennégett tennessee-i házában.

Abban, hogy Orbison még mindig velünk van, a zsenialitásán túl az is szerepet játszik: a Los Angeles-i koncertet lemezre és filmre vették, majd Black and White Night címmel (fekete-fehér felvételen) kiadták. Az Ambassadorban az a TCB Band kísérte, amely Elvis zenekara volt 1969-től 1977-ig, Presley haláláig. Ez illett „Carusonhoz”, aki 1963-ban a Beatlesszel, 1965-ben a Rolling Stonesszal turnézott.

Bár lehet, hogy John Lennon, Mick Jagger és társaik azt vallották, amit Springsteen: ők szerepelhettek együtt a nagy O-val…”

A dalok:
A1 You Got It 3:27
A2 In The Real World Producer – Barbara Orbison 3:40
A3 (All I Can Do Is) Dream You Producer – T-Bone Burnett 3:40
A4 A Love So Beautiful 3:30
A5 California Blue 3:53
B1 She’s A Mystery To Me Producer – Bono 4:16
B2 The Comedians Producer – T-Bone Burnett 3:22
B3 The Only One 3:57
B4 Windsurfer 4:02
B5 Careless Heart 4:08

A zenészek, és minden más tudnivaló a lemezről.

https://tinyurl.com/y84qfv3a

0

Visits: 7

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Roy Orbison – Mistery Girl (1989/1991) Mobile Fidelity Sound Lab” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenhárom + 3 =

Password generation