Woven Hand – Ten Stones (2008) New Jerusalem Music

Woven Hand: “Az ex-16 Horsepower-es David Eugene Edwards nagyon magára talált dark folk zenéjében 2002 körül. Annyira magára talált, hogy azóta sem engedi ki a kezei közül. 
Sokszínűbb lett az új lemez. Úgy tűnik az Elktooth-i (Colorado, USA) fiúk szélesíteni akarják a mozgásterüket. 16 Horsepower-es társak megjelenésével a dark folkos, Nick Cave hangultok mellett előkerültek a rockosabb, lendületesebb dalok is, amikről nekem a New Model Army hőskorszaka jutott leginkább az eszembe. Csak, persze alaposan nyakon öntve azzal a folkos-country mázzal, amit kizárólag az amerikaik szoktak tudni lemezre venni.
Az új album olyan, mintha médiaképesebbek akarnának lenni vele. Még mindig zseniális, ahogy David Eugene Edwards Nick Cave-et idéző hangon énekel, de most már mindenkinek meg akarják adni, amit szeretne hallani. Aki a lendületet szereti, annak azt. Aki a western-es folkot, annak azt. Aki a klasszikusabbat szereti, annak azt. A dolgot még mindig mozgatják a jól megírt slágereik, de ez már nem ugyanaz a Woven Hand. Ez már koránt sem annyira depresszív, ezt már bizony el lehet adni!” (passzio.hu)

A számok:
1. The Beautiful Axe (5:27)
2. Horsetail (2:51)
3. Not One Stone (4:50)
4. Cohawkin Road (4:07)
5. Iron Feather (4:31)
6. White Knuckle Grip (3:34)
7. Quiet Nights Of Quiet Stars (2:56)
8. Kicking Bird (2:13)
9. Kingdom Of Ice (3:23)
10. His Loyal Love (3:50)
11. Ten Stones Drone (3:44)

A zenészek:
– David Eugene Edwards / vocals, guitars
– Ordy Garrison / drums
– Peter Van Laerhoven / guitars
– Pascal Humbert / bass
– Emil Nikolaisen / guitars
– Elin K. Smith / vocals

https://tinyurl.com/yay8utsn

0

Visits: 10

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

hét − 5 =

Password generation