Neil Young – Songs for Judy (2018) Reprise/Shakey Pictures Records

A nemrégiben már a hetvenharmadik életévét betöltött kanadai énekes- gitáros-dalszerző legenda: Neil Young nem csak új stúdiólemezekkel jelentkezik a Warnernél, hanem kiadója egymás után jelenteti meg igazi felfedezéseket hordozó régi felvételeit is.

Ezek az albumok, mint az ugyancsak 1976-ban rögzített, de előszörre csak tavaly kiadott stúdióalbum: a Hitchhiker, vagy a most megjelent koncertlemez: a Songs For Judy, Neil Young talán legjobb évei körül készültek – mikor már maga mögött tudhatta olyan mára már klasszikussá lett lemezei sikerét, mint a Harvest, az On The Beach, vagy a Tonoght’s The Night.
1976-ban Neil Young már egy igazi nagy sztár volt, mozgalmas, pörgő időszak volt ez a számára és a popvilág számára nem különben – hiszen mindenféle új tendenciák és irányzatok indultak útjukra a punktól a diszkón át a még csak csírázó új heavy metál zenekarokig.
Szinte visszarepülünk negyvenkét esztendőt az időben, mikor végighallgatjuk ezeket a dalokat; közöttük a kor nagy slágereit.
A lemez Young 1976-ban, különböző amerikai városokban tartott akusztikus koncertjeinek felvételéből ad válogatást.

A 22 dalt felvonultató kiadványon megtalálhatóak olyan klasszikus Young számok, mint a “A Needle and the Damage Done” és a “Heart of Gold”, pályafutása korai korszakából a ““Here We Are in the Years” és a “The Losing End”, valamint a Bullafo Springfield-féle “Mr. Soul”. A “No One Seems to Know” című dal pedig idáig soha nem jelent meg semmilyen formátumban, ezért igazi különlegesség. (Komlós József JR cikkének felhasználásával)

A dalok:
01. “Songs For Judy Intro” – Atlanta, GA – Nov 24 (late show)
02. “Too Far Gone” – Boulder, Colorado – Nov 06
03. “No One Seems To Know” – Boulder, Colorado – Nov 07
04. “Heart Of Gold” – Fort Worth, Texas – Nov 10
05. “White Line” – Fort Worth, Texas – Nov 10
06. “Love Is A Rose” – Houston – Nov 11
07. “After The Gold Rush” – Houston – Nov 11
08. “Human Highway” – Madison, Wisconsin – Nov 14
09. “Tell Me Why” – Chicago – Nov 15 (late show)
10. “Mr. Soul” – New York – Nov 20 (early show)
11. “Mellow My Mind” – New York – Nov 20 (early show)
12. “Give Me Strength” – New York – Nov 20 (late show)
13.
14. “A Man Needs A Maid” – New York – Nov 20 (late show)
15. “Roll Another Number” – Boston – Nov 22 (late show)
16. “Journey Through The Past” – Boston – Nov 22 (late show)
17. “Harvest” – Boston – Nov 22 (late show)
18. “Campaigner” – Boston – Nov 22 (late show)
19. “Old Laughing Lady” – Atlanta – Nov 24 (early show)
20. “The Losing End” – Atlanta – Nov 24 (late show)
21. “Here We Are In The Years” – Atlanta – Nov 24 (late show)
22. “The Needle And The Damage Done” – Atlanta – Nov 24 (early show)
23. “Pocahontas” – Atlanta – Nov 24 (late show)
24. “Sugar Mountain” – Atlanta – Nov 24 (late show)

Neil Young – Vocals, Acoustic Guitar

https://tinyurl.com/y7t9gurb

0

Találatok: 6

Publication author

offline 2 óra

Levin

Avatar 365
Comments: 2132Publics: 4573Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

három + tizenegy =

Password generation