“Európában kevéssé ismert a Blues Traveler nevű banda, de egy óceánnal odébb nem találnánk olyan blues-rock rajongót, aki nem halasztana el bármilyen programot, ha a csapat éppen a városában koncertezik aznap este. Ne gondoljuk, hogy az örömzenélésnek a Grateful Dead-del vagy az Allman Brothers Band-del a 70-es években vége szakadt, a Blues Traveler a műfaj legjobb stílusjegyeit tette magáévá, és hozzárakták azt is, ami csak a nagyoknak sikerül: az egyéni hangzást.
Maradjunk az egyedi, saját hangzásnál: a kvartett a hagyományos ének, gitár, basszus és dob felállásban játszott 1999-ig, zenéjüket a feszes ritmusszekció és a szólógitár-elektromos szájharmonika váltott szólók pompás egyvelege tette szinte a megszólalás első másodperceitől felismerhetővé. És ehhez társult John Popper énekes remek hangja és fizimiskája, nem beszélve az általa írt, saját élettapasztalatokra épülő, ironikus, humoros, néhol azonban szívbemarkolóan emberi szövegekről.
A banda kezdetei 1983-ra nyúlnak vissza, amikor Popper és Brendan Hill dobos még kamaszként együttest alapított Blues Band néven. A New Jersey-i diákévek alatt társult hozzájuk a térdsérülése miatt sportpályafutását feladni kényszerült Chan Kinchla, aki hobby-szerűen régóta gitározott már. A trió nemsokára megtalálta a basszusgitár kezelőjét is Bobby Sheehan személyében, és a blues-banda 1987-ben New Yorkban próbált szerencsét.
A 80-as évek végén reneszánsza volt az amerikai rocknak, a nyugati parton aratott a Guns N’ Roses és az L.A. Guns, New York bárjaiban pedig hódított az élőzene, fiatal tehetségek tucatjai tűntek fel a színpadokon. John Popper csapata immáron Blues Traveler néven a hírhedt manhattani East Village negyed Nightingales nevű bárjában lett hetenkénti vendég, s hírük futótűzként terjedt a városban. A hirtelen népszerűséget részben annak köszönhették, hogy Popper szoros barátságba keveredett Chris Baronnal és Eric Schenkmannal, annak a Spin Doctors-nak két frontemberével, amely 1990-ben már országosan ismert és keresett együttes volt. A Blues Traveler és a Spin Doctors gyakran együtt lépett fel, a hajnalig tartó dzsemmelések – amelyek során gyakran egy szám alatt cseréltek oda és vissza hangszert a két banda tagjai – szinte legendássá váltak a manhattani blues-zenei keménymag számára. Egyik ilyen estére egyszer ellátogatott a Nightingales-be Bill Graham, a világhírű producer is Summa summarum: a Blues Traveler egy év múlva kiadhatta első – azonos című – lemezét.
Az országos ismertséghez nagyban hozzájárult a neves New York-i talkshow-vezető David Letterman is, aki rendszeresen meghívta műsorába egy élő fellépésre a blues-utazókat. Popper felejthetetlen énekesi-harmonikás előadókészsége, valamint a Blues Brothers filmből ismert, de 1980-ban elhunyt John Belushi színészre való rendkívüli fizikai hasonlatossága szinte egy csapásra beazonosíthatóvá tette a zenekart a zenerajongók szemében.
1992-ben, rengeteg koncertezés után törés történt a banda életében: Popper súlyos sérüléseket szenvedett egy autóbalesetben. Mégis egy évvel később a Traveler folytatta hektikus koncertturnéját, a médiát pedig bejárták a koncertfotók: Popper tolószékben ülve énekelte-harmonikázta végig Amerikát.
1994 a siker és az áttörés éve lett: Johnny végre felépült és ismét két lábon ugrált a színpadon, a Four című albumuk pedig már a szakma elismerését is kivívta: Grammy-díjat kapott. A Run-Around című dal két éven keresztül a listákon tanyázott, s a dalt tartalmazó lemez végül több mint 4 millió példányban kelt el. A Blues Traveler fellépett nagyobb fesztiválokon, így például Woodstockban is, de a fiúk nem erőltették az európai turnékat, hűek maradtak hazai közönségükhöz. Ennek remek lenyomata az 1996-ban kiadott Live From the Fall című dupla koncertlemez, amely kellemes ízelítőt ad arról, milyen is egy igazi koncertzenekar, amikor elemében van. A sikerszériának 1999-ben lett vége: Popper kiadta önálló lemezét, a Zygote-t, de sorozatos mellkasi fájdalmak után júliusban kórházba vonult, ahol szívkoszorúér-műtétet hajtottak végre rajta. Egy hónappal később Bobby Sheehant holtan találták New Orleans-i lakásában, valószínűleg kábítószer-túladagolás vetett véget a 31 éves zenész életének.
Ez volt az a helyzet, amikor a csapatnak el kellett gondolkodnia azon, hogy eljött a befejezés ideje. A legtöbb baráti csapat már rég nem létezett, felbomlott a Spin Doctors, az Aquarium Rescue Unit és más bandák is. Popperék mégis a folytatásra voksoltak: bevéve a csapatba Chan öccsét, Tad-et, valamint a hangzást megfűszerezve Ben Wilson billentyűssel, 2000-ben új lemezzel rukkoltak elő, a Bridge-dzsel.
Az új albumon helyet kapott egy dal Bobby Sheehan emlékére (Pretty Angry), valamint több igazi BT-nóta. A banda modernebb zenei megoldásokkal, kicsit megszelídült hozzáállással, de hozta, amit közönsége annyira szeret már több mint 10 éve: az általuk játszott jellegzetes New York-i blues-rockot.” (Maráczi Tamás, harmonet.hu)
A számok:
1. The Tiding – 1:30
2. Onslaught (Popper/Sheehan) – 6:08
3. Ivory Tusk (Kinchla/Popper) – 5:15
4. What’s For Breakfast (Popper/Sheehan) – 3:45
5. I Have My Moments (Kinchla/Popper) – 4:12
6. Optimistic Thought (Popper) – 3:28
7. The Best Part (Popper) – 4:49
8. Sweet Pain (Popper) – 7:41
9. All In The Groove (Popper) – 4:15
10. Support Your Local Emperor (Kinchla/Popper/Sheehan) – 6:54
11. Bagheera (Hill/Kinchla/Popper) – 4:21
12. Mountain Cry (Hill) – 9:07
A zenészek:
John Popper – vocals, harmonica, 12-string acoustic guitar, calymba, various barks, squeaks, growls and whistles
Chan Kinchla – electric guitar, 6-string acoustic guitar
Bobby Sheehan – bass
Brendan Hill – drums, percussion
+
Gregg Allman – Hammond B3 and vocals, “Mountain Cry”
Chris Barron – backing vocals, “All in the Groove”
http://tinyurl.com/y2gxyv8n
Visits: 6
Publication author
“Blues Traveler – Travelers and Thieves (1991) A & M Records” bejegyzéshez egy hozzászólás