Grand Funk Railroad – Grand Funk (1969) Capitol Records

A Grand Funk Railroad a korai kemény rock egyik legfontosabb amerikai képviselője volt. Világszerte 25 millió albumot adtak el. Zenéjük ma már nem tűnik annyira forradalminak, akkoriban az újdonság erejével hatott. A rocktörténet talán legtöbbet támadott együttese.
A tagok 1968 végéig különféle Michigan környéki zenekarokban játszottak, az angol Creamére hasonlító blues-rock zenét. A döntő lépés Terry Knight menedzser kiválasztása lett. (Knight Brewer korábbi együttese, a Pack szólóénekese volt ). Knight felléptette a zenekart az 1969-es atlantai popfesztiválon, ahol dübörgő zenéjük viharos sikert aratott. Ezt Capitol-szerződés követte, és még abban az évben megjelent az On Time bemutatkozó album. Bár a rádiók mellőzték, a sajtó becsmérelte, mégis az USA-lista élére került, és aranylemez lett.

Két száma a Time Machine és a Mr Limousine Driver is bombasiker. Menedzserük, Terry Knight nemcsak a “vadember” imázst találta ki, de elképesztő méretű reklámkampánnyal igyekezett befuttatni védenceit. A rádiók nem játszották a dalaikat, a kritika fanyalgott, de az erőltetett ütemben piacra dobott lemezek (1969 és 1976 között 14(!) korongjuk jelent meg) és az agresszív marketing meghozta gyümölcsét: elképesztően sikeres évek következtek, LP-ik és kislemezeik hihetetlenül kelendőek voltak, koncertjeik országszerte attrakciószámba mentek, zsúfolásig megtöltötték akár az 57000 férőhelyes New York-i Shea stadiont is. (les80rock)

A számok:
All songs written by Mark Farner, except where noted.
01. Got This Thing on the Move – 4:38
02. Please Don’t Worry – 4:19
03. High Falootin’ Woman – 3:00
04. Mr. Limousine Driver – 4:26
05. In Need – 7:52
06. Winter and My Soul – 6:38
07. Paranoid – 7:50
08. Inside Looking Out (John Lomax, Alan Lomax, Eric Burdon, Bryan “Chas” Chandler) – 9:31

A csapat:
Mark Farner – guitar, piano, harmonica, vocals
Don Brewer – drums, vocals
Mel Schacher – bass

https://tinyurl.com/y4h2vz4t

0

Views: 10

Publication author

offline 3 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Grand Funk Railroad – Grand Funk (1969) Capitol Records” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Volt egy haverom, aki ha vett egy CD-t, becsomagolta még újságpapirba is, hogy a tokja se karcolódjon és úgy tette a polcra. De hogy miként hallgatta meg? A zenéket viszont ismerte. Most petpalackokat gyűjt…

    0

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenhárom − négy =

Password generation