Manfred Mann’s Earth Band – Live In Budapest (1983/2005) Airac Records

Manfred Mann 1940. október 21-én született Johannesburgban Manfred Sepse Lubowitz néven egy tehetős családban. Tinédzserként a dzsessz izgatta, ezt a zenét játszotta klubokban és kávéházakban, de klasszikus zenét is tanult, nevéhez fűződik az első dél-afrikai rock and roll lemez.
Húszévesen a nagyobb távlatokkal kecsegtető Angliába települt át. Zenekritikákat írt a Jazz News című lap számára Manfred Manne álnéven, amelyet egy dzsesszdobostól kölcsönzött, majd elhagyta belőle az e betűt. 1962-ben Mike Hugg vibrafonos-dobossal dzsesszkvartettet alapított. Ebből nőtt ki a jóval könnyedebb zenét játszó, öttagú Manfred Mann együttes, a nevet akarata ellenére aggatták rájuk a lemezgyárban.

A formációt ne csak karizmatikus énekese, Paul Jones hangja valamint Mann jellegzetes szakálla emelte ki az átlagból, hanem friss, igényes, ugyanakkor dallamos zenéje is. 1963 és 1969 között futószalagon ontották a slágereket, ezen az sem változtatott, hogy 1966-ban Jones helyére Mike d’Abo került. Első nagy slágerük az 5-4-3-2-1 a slágerlisták 5. helyéig jutott, majd a Do Wah Diddy Diddy, Pretty Flamingo, Sha La La, Just Like A Woman, Ha-Ha Said The Clown, Mighty Quinn, Fox On The Run következtek.

Mann 1969-re belefáradt a kommersz zenék gyártásába, szélnek eresztette együttesét, majd ugyanazzal a lendülettel egy újat alapított. A Manfred Mann Chapter Three igényes dzsesszrockot játszott, a régi felállásból csak Mike Hugg maradt, aki a doboktól a zongorához ült át, Mann pedig az orgonát választotta. A formációt sem a kritika, sem a közönség nem díjazta, ezért Mann két album után újra változtatott és 1971-ben megalakította a Manfred Mann’s Earth Bandet. Ez másfél évtizedig muzsikált az élvonalban, igazi sikereit a jellegzetes hangú Chris Thompson énekes csatlakozása után aratta. A Blinded by The Light az Egyesült Államokban a csúcsra jutott. A dal eredetileg Bruce Springsteen egyik albumán szerepelt, de a Mann-féle változatban vált világhírűvé.

A lemez felvételei Budapesten, az azóta leégett Sportcsarnokban 1983 április 6-án és 7-én készültek.

A számok:
1. Spirits in the Night (Bruce Springsteen) 5:54
2. Demolition Man (Gordon Sumner) 4:14
3. For You (Springsteen) 6:36
4. Davy’s on the Road Again (Simon, Robertson) 4:37
5. Lies (Through The 80’s) (Newman) 4:30
6. Blinded by the Light (Springsteen) 7:38
7. Redemption Song (No Kwazulu) (Bob Marley) 3:22
8. Mighty Quinn (Hard-rock version) (Bob Dylan) 4:00
bonus:
9. Runner (Ian Thomas) 5:02
10. No Transkei (Mann) 5:11
11. Don’t Kill It Carol (Mike Heron) 5:21

https://zenekucko.com/07756

0

Views: 16

Publication author

offline 2 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Manfred Mann’s Earth Band – Live In Budapest (1983/2005) Airac Records

” bejegyzéshez 5 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

11 + 12 =

Password generation