V.A. – Your Hit Parade 1956 (1990) Time Life Music

A Time Life Music egy sorozatban gyűjtötte össze a múlt század negyvenes-ötvenes éveinek slágereit.
Ezen a korongon az 1956-os év sikerdalai kaptak helyet.

1956-ban én öt éves voltam. Kőbányán laktunk, egy  földszintes, úgynevezett városi házban. Mivel arrafelé a forradalom idején meglehetősen heves harcok folytak, esténként a ház hat lakásának lakói levonultak a pincébe, és ott éjszakáztak. Érdekes módon én a pince hidegére nem emlékszem, csak arra, hogy egész éjszaka szólt a rádió, és gyakran volt hallható az Ahogy lesz, úgy lesz című dal.
A dal története:
“Alfred Hitchcock 1956-ban másodszor is leforgatta A férfi, aki túl sokat tudott című filmjét, s e szerzői remake női főszerepét az énekesnőként már egyre népszerűbb Doris Dayre osztotta. Day a mozgalmas kémfilmben is énekesnőt, valamint szerető anyát játszik, s e kettős minőségében énekli el kétszer is azt a dalt, amelyet Jay Livingstone és Ray Evans direkte az ő számára komponált. Ez a Que Sera, Sera (Whatever Will Be, Will Be).
A szám, amelynek bemondása forma szerint ugyan spanyol, ámde korántsem idiomatikus, sokszoros slágerlista-éllovassá, továbbá egyszeres Oscar-díjassá vált. Hindi, tamil és jiddis verzióban is sikeres lett, s angolszász futballmeccseken olykor máig felhangzik a szurkolók torkán ez az életismeretről tanúskodó szám. Magyarországra a korban szokatlan villámgyorsasággal, s persze a filmtől függetlenül jutott el a sláger, hogy G. Dénes György szövegével és Hollós Ilona énekszavával sokakban azt az érzést keltse, a dal voltaképpen hazai.

„Ahogy lesz, úgy lesz” – erre a fordulatra sokan rezonáltak akkoriban azok közül, akik elhagyták az országot, s persze azok közül is, akik kalandvágyból itthon maradtak. Megannyi disszidens küldte itthon maradt családtagjainak e számot a rádión keresztül (majdnem annyian, mint a másik honosított hontalan-slágert, az Oly távol, messze van hazám kezdetűt, azaz a Boross Idával rögzített Honvágyat), ám a kultúrpolitika számára nem e közkedveltség miatt vált merőben problematikussá a dal. Hanem mert egy szocialista társadalomban nem volt megengedhető a jövőhöz való ily felelőtlen, fatalista közelítés: „A jövőt nem sejtheted”.

Pedig hát akkor, sőt voltaképpen ma is mondható-e nagyobb bölcsesség e kérdésben annál, mint hogy „az élet kész rejtelem”?”

A dalok:
01. The Green Door — Jim Lowe
02. Rock & Roll Waltz — Kay Starr
03. Just Walking In The Rain — Johnnie Ray
04. The Wayward Wind — Gogi Grant
05. More — Perry Como
06. Moonglow And Theme From ‘Picnic’ — Morris Stoloff
07. What Ever Will Be Will Be (Que Sera, Sera) — Doris Day
08. Canadian Sunset — Andy Williams
09. Allegheny Moon — Patti Page
10. Standing On The Corner — The Four Lads
11. Memories Are Made of This — Dean Martin
12. Love Me Tender — Elvis Presley
13. Hot Diggity — Perry Como
14. Born To Be With You — The Chordettes
15. On The Street Where You Live — Vic Damone
16. Lisbon Antigua — Nelson Riddle And His Orchestra
17. You Don’t Know Me — Jerry Vale
18. My Prayer — The Platters
19. Singing The Blues — Guy Mitchell
20. I Almost Lost My Mind — Pat Boone
21. Ivory Tower — Cathy Carr
22. After The Lights Go Down Low — Al Hibbler
23. The Poor People of Paris — Les Baxter With His Chorus And Orches
24. No, Not Much! — Four Lads

https://zenekucko.com/064422

0

Visits: 2

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

V.A. – Your Hit Parade 1956 (1990) Time Life Music” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

1 × kettő =

Password generation