Larry Coryell – The Virtuoso Guitar of Larry Coryell (2010) HighNote Records

Larry Coryell

Larry Coryell (1943-2017) a texas-i Galvestonban született. Washington államban nőtt fel, négy évesen kezdett zongorázni, de tizenévesen a gitárra váltott. Már akkoriban több zenekarban is játszott, de mivel úgy gondolta, nem elég jó ahhoz, hogy zenei karriert fusson be, az egyetemen inkább újságírást tanult.
Közben azért a gitártól sem köszönt el végleg. Magántanárhoz járt az egyetemi évek alatt. A diploma után pedig maradt a hangszer és a zene, az újságírói szakma pedig elhomályosult. Az első lemez, amin Coryell közreműködött, Chico Hamilton dobosé volt 1966-ban. Még ebben az évben Coryell megalapította a The Free Spirits nevű együttest, ahol már írta, énekelte a dalokat, és szitározott is.
1968-ban pedig már szólólemezt készített. Pár évvel előtte nősült, és feleségének ajánlotta az albumot. Legalábbis a címe erre utal: Lady Coryell. Aztán egy évvel később jött a második album Coryell címmel.
Felesége igazi inspirációs forrás volt: Julie Coryell versei és fényképei több lemezborítójára is felkerültek.
A nő még énekel is az 1984-es Comin’ Home című albumon. A pár egyébként két évvel később elvált.
Érdekes, hogy bár Coryell fiatalon nem érezte elég jó gitárosnak magát, aztán pályafutása alatt olyan jazzóriásokkal lépett föl, mint Miles Davis.
Karrierje egyébként nem volt teljesen zökkenőmentes. Például ő alapította 1979-ben a The Guitar Triót, amiből végül heroinfüggősége miatt kellett kiszállnia. Al Di Meolát hívták a helyére.

A számok:
1 Inner Urge 5:25
2 Spiral Staircase 6:50
3 Something 4:49
4 Compulsion 5:30
5 Star Eyes 6:44
6 Limehouse Blues 2:37
7 New High 5:15
8 Bumpin’ On Sunset 7:07
9 Tonk 4:48
10 Good Citizen 8:08

A lemez felvételein közreműködő zenészek:
Larry Coryell Guitar, Composer, Recording Producer, Guitar Overdubs
Santi Debriano Bass
Larry Gray Bass
John Hicks Piano
Yoron Israel Drums
Ronnie Matthews Piano
Shunzo Ono Trumpet
Mark Sherman Vibraphone
Don Sickler Trumpet,
Paul Wertico Drums
Buster Williams Bass

https://zenekucko.com/01672

0

Visits: 5

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

17 − három =

Password generation