Tangerine Dream – Encore: Live (1977) Virgin Records

Tangerine Dream

2015. január 20-án, hetvenéves korában hunyt el Edgar Froese, a Tangerine Dream alapítóatyja, egyetlen állandó tagja, a kozmikus-, szintetizátoros-, elektronikus zene egyik legnagyobb hatású alakja. Ahogy a halálról mindig is mondta: az csak kozmikus lakcímváltás.

Edgar Willmar Froese 1944. június 6-án született, a mai Oroszország területén fekvő, akkor a Porosz Szabadállamhoz tartozó Tilsitben. Korán, tizenévesen kezdett el zongorázni és gitározni, majd egy nyugat-berlini művészeti akadémián tanult festészetet és szobrászatot, később több Tangerine Dream-borítón is az ő alkotása látható.
Ebben a közegben alapította meg első, The Ones nevű rhythm’n’blues-os, pszichedelikus rockzenekarát, amellyel még Salvador Dali villájában is felléptek. A szürrealista festő amúgy is nagy hatással volt rá, pláne, mert biztatta is, hogy minél bátrabban kísérletezzen a zenében. Froese 1967-ben, avantgárd, experimentális free-rockzenekarként indította el a Tangerine Dreamet, amelyben eleinte gyakoriak voltak a tagcserék, igaz a későbbiek folyamán is a bizonyos tagságú felállások határozták meg a zenekar egyes periódusait (a rajongók amúgy is szeretik a Tangerine Dream pályáját különböző szakaszokra bontani, hol lemezcégek, hol felállások, hol hangzások, stílusok mentén).
Az általánosan elfogadott kritikai megítélés és az ortodox rajongók szerint a brit Virgin lemezkiadónál töltött évek (1974-1977) , ez a szekvenszerekkel játszó, szintetizátorok uralta, arpeggiókat egymásra halmozó, valóban nagyhatású korszak jelenti a csúcsot (ekkor többnyire szintén egy-egy lemezoldalt kitöltő hosszú, instrumentális tételekből álltak az albumok).
E korszak lezárása az egy nagyon sikeres amerikai turnén készült, improvizációkra építő felvételekből válogató Encore című lemez volt.

https://zenekucko.com/03840

0

Visits: 18

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

3 × 3 =

Password generation