
A passzio.hu ismertetőjéből: ” A progresszív szupergrup első lemezére is érdemes odafigyelni; kifinomult, játékos, változatos zene ritka jó muzsikusok tolmácsolásában.
A progresszív szupergrup – ami olyan zenekarok tagjaiból verbuválódott, mint a Dream Theater, a Marillion, a Spock’s Beard, és a Flower Kings – bemutatkozó lemeze 2000-ben jelent meg. Az imént felsorolt zenekarok kedvelőit nyilván nem kellett sokat győzködni, hogy némi figyelmet szenteljenek az anyagnak, de azt hiszem, az ‘SMPT:e‘ arra is jó lehet, hogy a fenti négy zenekart, vagy a négy közül valamelyiket nem ismerő zenehallgatók érdeklődését az együttesekre irányítsa. Az ilyen ‘szuperprodukciók’ kétféleképpen tudnak elsülni: vagy a nagy zenészek tehetsége és tudása összeadódik, és az eltérő karakterek ötvöződéséből valami nagyszerű születik, vagy az egyéniségek kioltják egymást, és lapos, izzadtságszagú végeredményt kapunk. Szerencsére ez utóbbi jóval ritkább a jelek szerint, a Transatlantic esetében pedig végképp nem lehet szó ilyesmiről, hiszen a tagok nem az egójukról híresek, annál inkább tehetségükről és tudásukról.”
A zenészek:
Neal Morse – ének, billentyűs hangszerek, gitár;
Mike Portnoy – dob, vokál;
Roine Stolt – gitár, Mellotron, ütőhangszerek, ének;
Pete Trewavas – basszusgitár, vokál.
A számok:
CD1:
01 – All Of The Above
02 – We All Need Some Light
03 – Mystery Train
04 – My New World
05 – In Held (‘Twas) In I
CD2:
01 – My New World (Alt. Take, Neal Lead, Different Lyrics)
02 – We All Need Some Light (Roine Leadvoice, Alt. Mix)
03 – Honky Tonk Woman (Studio Jam)
04 – Oh Darling (Studio Jam)
05 – My Cruel World (Original Demo)
https://zenekucko.com/00001
Találatok: 6