
Szokolay Dongó Balázs népzenét, valamint népzenei ihletésű improviztív zenét játszik dudán, furulyán és szaxofonon. Zenei pályafutása során a kezdetektől napjainkig tartó fontos műhelymunka a jazz és népzene határmezsgyéjén alkotó zenekar, a Dél alföldi Szaxofonegyüttes. Saját együttese a Dongó és Barátai zenekar. A kárpát-medencei folklór mélyebb tanulmányozása során kezdett népzene feldolgozással foglalkozni. Így születtek saját kompozíciói elsősorban a jazz műfajában, és azok az improvizatív zenei alapok, amelyek magukon hordozzák a régmúlt magyar, román, szerb, horvát, szlovák és cigány kultúráját, és ugyanakkor modern, kortárs hangvételűek. Műhelymunkája a népzenében, a történeti zenében és az improvizációban teljesedik ki. A koncertezés mellett zeneszerzéssel és alkalmazott zeneírással (tánc- és bábszínházi zenék) is foglalkozik. Rendszeresen koncertezik a Téka, a Vujicsics, a Makám, Vízöntő Együttes együttesekkel; az Etnofon Zenei Társulással, és a Csík zenekarral. A legtöbbet foglalkoztatott magyar zenészek egyikeként partnere, alkotótársa -többek között- Sebestyén Mártának, Lovász Irénnek és Palya Beának, Szalóki Áginak; tagja volt a Vágtázó Csodaszarvas formációnak is. Hangszerei: furulyák (somogyi hosszúfurulya, kis magyarországi pásztorfurulya, erdélyi furulya, román kaval, szlovák fujara, tilinkó), dudák (magyar duda, dráva-menti horvát duda, mohácsi duda, bánáti szerb duda), szopránszaxofon, tárogató, dorombének.
Tracklist:
01 – Hol jártál az éjjel…
02 – A csitári hegyek alatt…
03 – Télen nagyon hideg van
04 – Megrakják a tüzet
05 – A malomnak nincsen köve
06 – Csillagok, csillagok
08 – Tavaszi szél vizet áraszt
09 – Két szál pünkösdi rózsa
10 – Virágos kenderem
11 – Elment a két lány virágot szedni
12 – Hej Dunáról fúj a szél
13 – Csángó tánc
https://zenekucko.com/szodobado
Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.
Találatok: 7