Karma címmel megjelent Rúzsa Magdolna nyolcadik stúdióalbuma. Az énekes elektronikus poplemezén ismét Szakos Krisztiánnal dolgozott együtt.
„Mivel korábban már megszoktuk, hogy ketten írjuk és rögzítjük is a dalokat, a járvány, a karantén ebből a szempontból nem jelentett változást. Persze az ember ilyenkor egy kicsit mentálisan megborul, de nagyon termékenyek voltunk, hiszen a Karmán tizennégy dal hallható” – mondta az énekesnő. A számok a mindennapokról, érzelmekről, szerelemről szólnak. A másfél évtizede a legsikeresebb hazai énekesnők közé tartozó Rúzsa Magdolna 2007-ben Magyarország képviseletében Aprócska blues című számával a 9. helyen végzett a helsinki Eurovíziós Dalfesztiválon. Volt önálló estje a Pesti Színházban Magdaléna Rúzsa címmel, szerepelt a közmédia dalválasztó műsora, A Dal zsűrijében. Eddigi hét stúdióalbuma mellett öt koncertlemezt készített; kapott Fonogram-díjat, Artisjus-díjat és Petőfi Zenei Díjat.
Tracklist:
01 – Aha
02 – Ég veled
03 – Délibáb
04 – Szembeszél
05 – Amnézia
06 – 4 Évszak
07 – Indián nyár
08 – Rosszlány
09 – Hajnali láz
10 – Karma
11 – Szigliget Light
12 – Most
13 – Lábnyomok
14 – Domine
https://zenekucko.com/rumaka
Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.
Találatok: 54