Osibisa – Woyaya (1971/2008) MCA/Repertoire Records

Osibisa

Szépemlékű Barnus barátunk így mutatta be a zenekart Best Of lemezük megosztásakor:
“Az 1970-ben, nyugat-indiai és afrikai zenészek által alapított zenekar a jazz-es hangvételű afro-rock zene első képviselője.
Az Osibisa szó Ghanában azt jelenti: boldog életérzésből fakadó keresztezett ritmus.
Egy Teddy Osei nevű fekete fiatalember szülőhazájában, Ghanában a The Comets nevű zenekarban játszott fuvolán és szaxofonon. Megnyertek egy fesztivált, és jutalmul a ghanai kormánytól zenei ösztöndíjat kapott a londoni College of Music-ba. Ott találkozott Sol Amarfió-val, a kameruni származású dobossal és zenekart alapítottak. Bevették a bandába Ted öccsét, Mac-et is, és négy másik fekete zenésszel 1971-ben megalapították az Osibisa együttest.
Első lemezüket az MCA cégnél vették fel 1971-ben, amin különleges, keresztezett afrikai és karib-tengeri muzsikát játszottak, mindent felhasználtak a rock, a dzsessz és a blues elemeiből.
Igazi hangjukat második nagylemezükön, a Magyarországon is közismert Woyaya albumon találták meg, amely azóta is klasszikus, stílusirányzatot alapító lemeze az afro-rock irányzatnak.”
Ez a második nagylemez 2008-ban megjelent digitalizált változata.

A zenekar tagjai: Teddy Osei/ Flute, Percussion, Sax (Tenor), Vocals, Drums (African); Wendel Richardson / Guitar, Vocals; Mac Tontoh / Trumpet, Cowbell, Flugelhorn; Robert Bailey / Organ, Timbales, Piano; Loughty Amao / Flute, Sax (Tenor), Sax (Baritone), Conga, Saxophone, Sol Amarfio / Bongos, Cowbell, Drums; Robert Bailey / Keyboards; Roy Bedeau / Bass.

A számok:
1. Beautiful Seven (6:45)
2. Y Sharp (6:21)
3. Spirits Up Above (7:18)
4. Survival (6:19)
5. Move On (4:34)
6. Rabiatu (5:07)
7. Woyaya (4:27)

https://zenekucko.com/04840

0

Találatok: 0

Publication author

offline 1 óra

Levin

236
Comments: 2061Publics: 4382Registration: 22-09-2017

Osibisa – Woyaya (1971/2008) MCA/Repertoire Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?