
Az 1970-ben, nyugat-indiai és afrikai zenészek által Londonban alapított zenekar a jazz-es hangvételű afro-rock zene első képviselője.
Az Osibisa szó Ghanában azt jelenti: boldog életérzésből fakadó keresztezett ritmus.
Egy Teddy Osei nevű fekete fiatalember szülőhazájában, Ghanában a The Comets nevű zenekarban játszott fuvolán és szaxofonon. Megnyertek egy fesztivált, és jutalmul a ghanai kormánytól zenei ösztöndíjat kapott a londoni College of Music-ba. Ott találkozott Sol Amarfió-val, a kameruni származású dobossal és zenekart alapítottak. Bevették a bandába Ted öccsét, Mac-et is, és négy másik fekete zenésszel 1971-ben megalapították az Osibisa együttest.
Első lemezüket az MCA cégnél vették fel 1971-ben, amin különleges, keresztezett afrikai és karib-tengeri muzsikát játszottak, mindent felhasználtak a rock, a dzsessz és a blues elemeiből.
Igazi hangjukat második nagylemezükön, a Magyarországon is közismert Woyaya albumon találták meg, amely azóta is klasszikus, stílusirányzatot alapító lemeze az afro-rock irányzatnak.
Eddig hivatalosan 19 albumot jelentettek meg, nem számítva a válogatáslemezeket, és azt a több száz albumot, amit a dél-amerikai, afrikai, és a csendes-óceániai országokban dobtak piacra, nem feltétlenül legálisan.”
Fenti sorokat felejthetetlen barátunk, Barnus egyik bejegyzéséből idéztem.
A Happy Children a zenekar negyedik stúdiólemeze volt, melynek felvételein a következő felállásban muzsikáltak: Teddy Osei – tenor saxophone, flute, percussion, vocals; Sol Amarfio – bongos, drums; Mac Tontoh – trumpet, flugelhorn; Kofi Ayivor – congas, percussion; Jean-Karl Dikoto Mandengue – bass; Jean-Alain Roussel – keyboards.
A számok:
1. Happy Children 6:32
2. We Want to Know (Mo) 5:59
3. Kotoku 2:39
4. Take Your Trouble… Go 4:04
5. Adwoa 4:16
6. Bassa-Bassa 4:57
7. Somaja 3:35
8. Fire 5:20
https://zenekucko.com/03826
Találatok: 8