Dance – Love Commando {Remastered} (1990/2021) e-Music Records

A Dance zenekart a mai napig a magyar dirty / glam rock egyik alapbandájaként tartják számon. Megalakulásuk története kicsit ködös, de annyi bizonyos, hogy a banda 1987 nyarán egy vadabb házibuli alkalmával alakult meg és az akkori három alapítótag: Balogh Tamás, Csillik Zsolt és Révi József addigra már együtt játszott egy másik formációban.

A lemez koncepciója az volt, hogy az A-oldalon magyarul, a B-oldalon pedig angolul szólalnak meg a dalok. Ez akkor kissé szokatlan megoldás volt, de végül is bejött. 10 dalos albumukon remekül hozzák a ’80-as, ’90-es évek dirty / glam rock sztárjainak stílusát, beleértve azoknak minden hatását és zeneiségét.

A lemez sikerének ellenére ez a formáció nem élt sokáig. Zana Zoli a megjelenést követően a Sex Action-be távozott, Vértes Attila pedig Demeter Györggyel megalapította az egy lemezt megélt XL Sisters-t.

2014 májusában, az addigra a zenéléstől már visszavonult Révi József hosszas betegség után elhunyt.

A Dance zenekar 1990-es, akkoriban csak LP-n megjelent és ma már klasszikusnak számító első albumának CD-verziója. Az anyag az eredeti hangsávokról maszterizálva készült.

Vértes Attila – ének
† Révi József – gitár
Balogh Tamás – basszusgitá)
Zana Zoltán– dob

Tracklist:

01 – Vad száj
02 – Sírig tartsd a szád
03 – Válassz
04 – Mindent akar a lány
05 – Ne fiam, ne!
06 – Love Commando
07 – Suicide
08 – Dont Turn Again…
09 – Dangerous
10 – Girls Are Gonna Rock

Köszönet thoms01-nek (Naftamusic), az eredeti feltöltésért!

https://zenekucko.com/dalocom

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 19

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

16 + négy =

Password generation