Paul Simon – The Paul Simon Songbook (1965/2004) Sony Music

Paul Simon

Paul Simon első szólólemeze nem a Simon & Garfunkel duó feloszlása után készült, hanem még annak befutása előtt: 1965-ben, mikor az ifjú dalszerző-énekes Londonban vakációzott. A hajdani egy szál gitáros mono felvételeket most már CD-n is birtokolhatjuk. 

Az első Simon & Garfunkel-album, az 1964-ben készült, felerészt még feldolgozásokból álló, akusztikus, folkos Wednesday Morning, 3AM felvételei után a Paul Simon átruccant Angliába, s a `64-es és `65-ös év jó részét ott is töltötte, mivel a lemez nem igazán futott be Amerikában, így nem volt sietős visszatérnie. A 23 éve gitáros-énekest befogadta a londoni underground folkszíntér, és nagy hatással is volt rá (sőt az ekkor őt meglátogató Art Garfunkelre is, aki ekkor énekelte fel először a később nagy S&G-sikerré váló Scarborough Fair népdalfeldolgozást). Simon egy lakásban lakott olyan jövendő brit folksztárokkal, mint Al Stewart és Sandy Denny, más muzsikusokat közös dalokkal vagy producerként segített, 1965 nyarán pedig alig 60 font stúdióidőt felhasználva rögzítette The Paul Simon Songbook című saját szólólemezét, 12 dalt egy szál akusztikus gitárral (plusz néha trappolt is hozzá a lábával). A Wednesday Morning, 3AM-ről ismerős He Was My Brother és The Sound Of Silence mellett csupa friss szerzeményt hallunk, melyek két dal – a feketék mellett kiálló A Church Is Burning és a háborúellenes The Side Of A Hill – kivétellel később Simon & Garfunkel-lemezeken is felbukkantak: az I Am A Rock, a Leaves That Are Green, a Kathy`s Song, az April Come She Will és az öngyilkos tematikájú A Most Peculiar Man az 1966 elején megjelent Sounds Of Silence albumon, a Patterns, a Flowers Never Bend With The Rainfall meg a korabeli politikán és popkultúrán élcelődő A Simple Desultory Philippic pedig a szintén `66-os a Parsley, Sage, Rosemary And Thyme-on.

Hogy egyáltalán lettek későbbi Simon & Garfunkel-lemezek, az lényegében a Wednesday Morning, 3AM producerének, Tom Wilsonnak köszönhető, aki 1965-ben Bob Dylan folk-rock fordulatától fellelkesülve kedvenc S&G-dalát, az akusztikus The Sound Of Silence-et Dylan stúdiózenészeivel elektromosította, és ritmusszekcióval egészítette ki, s az így született kislemezverzió hirtelen világsikere visszacsalta az Európában vakációzó Simont szülőföldjére. Az Amerikában (egészen mostanáig) ki sem adott The Paul Simon Songbook dalai tehát lényegében a Simon & Garfunkel sikerkarrier alapját képezték, de így a maguk minimalizmusában – a szerző gazdag gitárjátékával és finom hangjával – is ugyanolyan zseniálisak, mint később Garfunkel vokáljával és csinos folk-rock körítéssel kiegészítve.

(A mostani újrakiadáson bónuszként az I Am A Rock és A Church Is Burning című dalok egy-egy eltérő verziója is hallható.)” (Déri Zsolt, est.hu)

A címlapon látható lány Simon londoni barátnője, Kathleen Mary “Kathy” Chitty, aki a Kathy’s Song című dal címzettje volt.

A dalok:
01. I Am a Rock – 2:52
02. Leaves That Are Green – 2:41
03. A Church Is Burning – 3:38
04. April Come She Will – 1:55
05. The Sound of Silence – 3:19
06. A Most Peculiar Man – 2:26
07. He Was My Brother (Paul Kane) – 2:58
08. Kathy’s Song – 3:42
09. The Side of a Hill (Paul Kane) – 2:28
10. A Simple Desultory Philippic (or How I Was Robert McNamara’d into Submission) – 2:25
11. Flowers Never Bend with the Rainfall – 2:27
12. Patterns – 3:13
Bonus tracks:
13. I Am a Rock (alternate version) – 2:44
14. A Church Is Burning (alternate version) – 3:10

https://zenekucko.com/05626

0

Visits: 13

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

egy × öt =

Password generation