Georgie Fame – Get Away (1966) Imperial/Liberty Records

Georgie Fame

Georgie Fame (született Clive Powell) (1943) nem tartozik ugyan a legfényesebb sztárok közé, kitűnő képességeivel azonban megérdemelt elismerést szerzett a pop-, rock- és jazzkörökben is. Egyetlen műfajba sem lehet beszorítani. Georgie Fame hétéves korában kezdett zongorázni, s 15 éves korában szülővárosa zeneiskolájában gyarapította ismereteit. 16 évesen családjával együtt Londonba költözött.
Ahogy a fővárosba került, felkarolta őt egy Lionel Bart nevű dalszerző, aki bemutatta Larry Parnes menedzsernek. Jóakarói unszolására felvette a Georgie Fame nevet. Bekerült előbb Marty Wilde híres slágerénekes, majd a nála is menőbb Billy Fury zenekarába, amelynek neve Blue Flame volt, s amelynek vezetését nem egészen húszévesen átvette neves elődjétől.
London környékén hakniztak, játszottak popot, rhythm and bluest és jazzt is. Kísérhette pályája kezdetén Gene Vincent és Eddie Cochran amerikai rock and roll sztárokat is.
A Rhythm and Blues at The Flamingo című bemutatkozó albumuk 1964-ben jelent meg, második lemezük, a Fame at Last a következő évben, s ez már listára is került Angliában. A banda bekerült a Ready Steady Go! cínű tv-show-ba. Egy ideig a Blue Flame tagja volt John McLaughlin, aki később kiemelkedő jazz-gitáros lett.
A hatvanas évek sok sikert hoztak neki a hazai listákon – a kislemezlistákon volt több első helyezése is, köztük a Getaway vagy a Yeah, Yeah. Ha nem is ért az első helyre kedvelt száma volt Bobby Hebb Sunny című dalának feldolgozása. Ugyancsak első lett és széles körben ismertté tette nevét a the Ballad of Bonnie and Clide, amely már a Billboardon is 7. lett. Közben fellépett Count Basie-vel és Ronnie Scott-tal is.
A hetvenes évek elején társult Alan Price-szal, az Animals korábbi billentyűsével. Mintegy három évig zenéltek együtt, Rosetta című daluk listás siker volt. (Felléptek együtt Budapesten is.) Price után Steve Gadd-del, Robben Forddal, Bozz Scaggsszal, Eric Clapton-nal, és Joan Armatradinggel zenélt, majd újraélesztette a Blue Flame együttesét, amelynek egy ideig tagja volt Mitch Mitchell, Jimi Hendrix korábbi dobosa.
Közben zeneszüneteket tartott, olyankor reklámversikéket írt rádiók és kereskedelmi televíziók számára, Tv-showkban, kabarékban foglalkoztatták, filmzenéket írt.
Meghatározó tagja volt Van Morrison (ex-Them) kísérő együttesének. zenélt többek között a hetvenes években megjelent Moondance, majd később az Avalon Sunset és a Healing Game című korongjain. Amikor Morrisonnal különváltak útjaik, a kilencvenes évek végétől Bill Wyman basszusgitáros (ex-Rolling Stones) Rhythm Kings nevű kitűnő együttesével játszott. Az ezredforduló után is aktív maradt, 2008-ban szerepelt Van Morrison tv-showjában, 2009-ben fellépett az egyik legrangosabb brit fesztiválon, Glastonburyban.
Ahhoz képest, hogy szakmai sikerei ellenére nem volt túl kapós a nagyközönség körében, igen sok lemeze jelent meg a több mint ötven esztendős pályafutása során. (Kovács Miklós)

A számok:
A1. Get Away 2:32
A2. Sweet Thing 2:30
A3. Ride Your Pony 2:38
A4. Funny How Time Slips Away 3:10
A5. Sitting In The Park 3:25
A6. See Saw 2:44

B1. Music Talk 3:19
B2. Last Night 5:06
B3. It’s Got The Whole World Shakin’ 3:10
B4. El Bandido 3:08
B5. The World Is Round 2:38
B6. The “In” Crowd 2:55

A zenészek: Georgie Fame – Hammond Organ, Vocal; Colin Green – Guitar; Glen Hughes – Baritone Sax; Peter Coe – Alto Sax; Eddie “Tan Tan” Thorton – Trumpet; Cliff Barton – Bass; John “Mitch” Mitchell – Drums; Speedy Acquaye – “African” Percussion

https://zenekucko.com/05305

0

Visits: 65

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

kilenc − kettő =

Password generation