Janiva Magness – The Devil Is An Angel Too (2010) Alligator Records

Janiva Magness

A bluesvan.hu honlapon Turista így mutatja be az énekesnőt és a lemezt: ” Azt hiszem, hogy bátran kijelenthetem, sokat köszönhet Janiva Magness a bluesnak – hogy miért is e kijelentés, kiderül, ha megismerjük az énekesnő életútját. 

Janiva Magness Detroitban született, fiatalkorában apja lemezgyűjteményéből blues és country előadókat hallgatott, illetve szülővárosának Motown soundja nyűgözte le. Tinédzser volt, amikor elkezdődött a vesszőfutása, mivel 16 éves korára elvesztette mindkét szülőjét. Ezek után az utcákon élt, majd 17 évesen gyerekanya lett.
Reménytelenül kezdődött az élete, s talán rosszul is végződött volna, ha nincs a blues. Történt ugyanis, hogy egy téli éjjelen a kiskorú Magness beszökött egy klubba, ahol Otis Rush lépett fel. Az ott látottak teljesen lenyűgözték. Ezt követően tudatosan kezdett el blues koncertekre járni, s olyan előadók felvételeit kezdte el hallgatni, mint James Brown, Aretha Franklin, Etta James és más R&B előadók. Azonban nemcsak hallgatta, figyelte ezeket az előadókat, hanem életirányt, életcélt is adott neki a zene.
A következő lényeges momentum évekkel később történt meg. Egy lemezstúdióban gyakornokként dolgozott, amikor a főnöke megkérte, hogy vokálozzon. Innentől kezdve lassan megtalálta saját hangját, hamarosan elkezdett háttérénekesként dolgozni. 1985-ben mentorával, Bob Tate-tel alakította meg a Janiva Magness And The Mojomaticsot, ami rövidesen Phoenix legjobb blues bandája lett. 1997-ben Jeff Turmes-szel készítette el második albumát (az első egy kazetta volt), ami az It Takes One To Know One címet viselte. 2004-ben került a Northern Blues Records-hoz (itt két albumot rögzített, ezek a lemezek nagy médiafigyelmet, illetve jó kritikákat, sőt díjakat kaptak), majd 2008-ban a neves chicagói Alligator Records művésze lett.
Idén tavasszal jelent meg a The Devil Is An Angel Too CD-je.
Janiva Magness hangja kifejező, gazdagon árnyalt, mély érzelmekről tanúskodik. Előadását parázsló intenzitás, fájdalom és humor jellemi. Olyan előadó, aki sokféle érzelmen keresztül képes vezetni a közönségét, szenvedélyes éneklésével felvillantja, megmutatja a dalok mélységét.”

A számok:
01. The Devil Is An Angel
02. I’m Gonna Tear Your Playhouse Down
03. Slipped, Tripped And Fell In Love
04. I’m Feelin’ Good
05. Weeds Like Us
06. Walkin’ In The Sun
07. End Of Our Road
08. Save Me
09. I Want To Do Everything For You
10. Your Love Made A U-Turn
11. Homewrecker
12. Turn Your Heart In My Direction

https://zenekucko.com/04697

0

Visits: 41

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Janiva Magness – The Devil Is An Angel Too (2010) Alligator Records” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

3 + egy =

Password generation