Christian Scott – Stretch Music (2015) Stretch Music/Ropeadope

Christian Scott, akit a kritikusok a „jazz fiatal istenének” is hívnak, aki amellett, hogy kiemelkedő trombitás és zeneszerző, maga tervezi a hangszereit is, amiken speciális fúvótechnikájával játszik. 2016. májusában Budapesten, a Trafóban is bemutatta Stretch Music című albumát.

Senki sem játszott még így, mindenre magamnak kellett rájönnöm. A nagy áttörést, azt hiszem, az jelentette, amikor már nem a trombita hangjának megváltoztatására koncentráltam, hanem arra, hogy utánozzam anyám énekhangját, sőt felülmúljam azt” – idézte fel egy interjúban.

Christian Scott (1983) nemcsak technikai újításaival tűnt ki, hanem a dzsesszhez való hozzáállásával is, ugyanis eltávolodik az “intellektualizáló” dzsessztől, és a nagyközönség számára is fogyasztható zenét játszik, saját stílusban.

“Újfajta fúziót akartunk kialakítani, olyan zenét játszani, amely fittyet hány a stílusokra. Mindenféle dolgot összepasszintunk: indiai rágákat a tradicionális japán zenével, vagy a salsát a trappel. Különböző népek és kultúrák zenéjét ötvöztük, hogy bebizonyítsuk, minden zene összetartozik, egy tőről fakad, így óhatatlanul kapcsolat van közöttük” – fogalmazott a zenész.

Az indián felmenőkkel is rendelkező Christian Scott aTunde Adjuah nagyapja, Donald Harrison Sr. mardi gras indián törzsfőnök volt, nagybátyja Donald Harrison szaxofonos, unokatestvére Kiel Adrian Scott filmrendező, akinek mentora Spike Lee.

A számok:
01 • Sunrise in Beijing
02 • Twin
03 • Perspectives
04 • West of the West
05 • Liberation over Gangsterism
06 • The Corner
07 • Of a New Cool
08 • Runnin in 7’s (For Big Chief Donald Harrison Sr)
09 • Tantric
10 • The Last Chieftain
11 • The Horizon

A zenészek:
Christian Scott aTunde Adjuah – Trumpet, Sirenette, Reverse Flugelhorn
Elena Pinderhughes – Flute
Braxton Cook – Alto, Straight Alto
Corey King – Trombone
Cliff Hines – Guitar
Lawrence Fields – Piano, Fender Rhodes
Kris Funn – Bass
Corey Fonville ? Drums, SPD-SX pad (tracks 1, 2, 3, 4, 5, 7, 8, 9, 10)
Joe Dyson Jr. – Pan African Drums, SPD-SX (1, 2, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11)
Matthew Stevens – Guitar (4, 5, 7, 10)
Warren Wolf – Vibes (3, 7)

https://zenekucko.com/06007

0

Visits: 46

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Christian Scott – Stretch Music (2015) Stretch Music/Ropeadope” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenhárom + öt =

Password generation