Tálas Áron Trio  – Little Beggar (2018) BMC Records

Két évvel ezelőtt ismerhettük meg Tálas Áron triójának első lemezét, amely Floating Island címmel Japánban jelent meg. Most pedig itt a második lemez, a Little Beggar. Mint lemezgyűjtő, mindig elgondolkodom, hogy trió felállásban érdemes–e régi, amerikai jazz standardek-ből a milliomodik példányt is megjelentetni. Van olyan, amit a Bill Evans Trio, a Keith Jarrett Trio, az Oscar Peterson Trio – hirtelen ők jutottak eszembe – még nem játszott el? Titokban reménykedtem, hogy egyszer lesz valaki, aki nálunk is az Esbjörn Svensson által megnyitott útra tér. Nemrég Daniel Karlsson-t és zenésztársait láttam az Opusban hasonlót cselekedni. Tigran Hamasyan még, aki jeles képviselője eme irányzatnak. Nem lehet persze a Tálas Áron Triót a „skandináv jazz” kategóriába sorolni, annál jóval több, de nyomokban északi ritmusokat tartalmaz, és egyértelműen új utat keres a jazz triók világában. Nagyon sok hatás éri az érdeklődő, nyitott zenészeket, és Áron biztos, hogy ezek közé tartozik. A népzenei hatások már az első lemezen is felismerhetőek voltak, most megerősítést nyertek. Rögtön a nyitó, és egyben címadó szerzeményben megjelennek, és talán az album legszebb dallamait hallhatjuk ebben a dalban. A továbbiakban sodró lendületű, vagy éppen balladisztikus felvételeken csodálhatjuk meg a tipikusan jazz-es, vagy éppen lírai hangulatú zongora futamokat. A szerzemények egytől-egyig Tálas Áron alkotásai. ~ Simády Béla, jazzma.hu

Tálas Áron – zongora
Barcza Horváth József – bőgő
Gyárfás Attila – dob

Tracklist:

01 – Little Beggar
02 – Hendersong
03 – Ke-Bop
04 – B.M.
05 – The Song
06 – Chicken Run
07 – Big Talk
08 – Weighted Words
09 – Cloud Atlas
10 – Epigramma
11 – Cheesy Gig

https://zenekucko.com/talarlibe

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 15

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Tálas Áron Trio  – Little Beggar (2018) BMC Records” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

14 + tizenkettő =

Password generation