A Kuckóban már fellelhető és mára már sokat emlegetett legendává vált Soft Machine vagy a nem kevésbé ismert és kedvelt Camel mellé ma egy hasonlóan erős tagját hoztam Canterbury scene társaságának. Ők a Caravan.
Több kritikus szerint is, ha valaki most ismerkedik a progresszív vagy pszichedelikus rock eme illusztris társaságának munkásságával, akkor neki a jelen iromány tárgyával kellene kezdenie ismeretei bővítését. Mivel nem vagyok zenekritikus és még műértőnek sem mondanám magam (csak szeretem a jó zenét) ilyen kijelentések nem teszek, de megosztom veletek az albummal kapcsolatos szubjektív véleményemet, előtte azonban nézzük a puszta tényeket. A lemez a Caravan harmadik stúdió lemeze és bár a banda anyagait a kritikusok és rajongók általában jól fogadták, a gazdasági sikerek rendre elmaradtak, így ez a lemez lett az eredeti felállás utolsó műve. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a Caravan a különböző klubokban és fesztiválokon olyan bandákkal lépett fel, mint a Pink Floyd, a Yes, a The Nice, a Van der Graaf Generator, a Colosseum vagy Soft Machine. Szóval azt a bizonyos lécet igen magasra rakták.
Ezzel együtt a Caravan-nak semmi szégyelleni valója nincs ui. ez a lemezük a Rolling Stone magazin minden idők 50 legjobb progresszív albuma listáján a 34. helyet kapta és egyes szakírók és kritikusok szerint a lemez teljes B oldalát elfoglaló Nine Feet Underground szvit a Canterbury scene egyik meghatározó darabja. A lemez legsikeresebb számai a napjainkig is fellépő banda repertoárját alkotják és maga a lemez is megélt jó pár kiadást. Én most nem az eredetit hoztam, hanem a 2001-est, amely az eredeti öt újrakevert szám mellett öt ‘másik’ számot is tartalmaz.
Én személy szerint kedvelem a bandát bár azt is meg kell mondanom, hogy nekem az első két lemezük – amelyeken Pye Hastings zeneszerzői munkája sokkal mélyebb nyomot hagyott – jobban tetszik. Az én mostani ízlésemnek túl sok a lebegő orgona meg zongora. Azok akik a progresszív rock-ot a Mars Volta-hoz vagy Transatlantic-hoz kötik valószínűleg csalódni fognak, ez a zene más korban, más körülmények között keletkezett. Akkor világban több volt a virág és legalább is Európában kevesebb a háború.
A múlt hétvége egy csendesebb időszakában én egy pohárka finom Chardonnay kíséretében hallgattam meg újra a lemezt, a mező virágai és gyümölcsei nem csak számban, de fülemben is ott voltak 🙂 . Próbáljátok ki ti is!
A kiadvány zenei anyaga:
01 – Golf Girl
02 – Winter Wine
03 – Love to Love You (And Tonight Pigs Will Fly)
04 – In the Land of Grey and Pink
05 – Nine Feet Underground
06 – I Don’t Know Its Name (Alias The Word)
07 – Aristocracy
08 – It’s Likely to have a Name Next Week (Instrumental version of “Winter Wine”)
09 – Group Girl (First version of Golf Girl with different lyrics)
10 – Disassociation/100% Proof (New Mix, closing section of “Nine Feet Underground”)
Az előadók:
Richard Sinclair – bass guitar, acoustic guitar, vocals
Pye Hastings – electric guitars, acoustic guitar, vocals
Dave Sinclair – Hammond organ, piano, Mellotron, harmony vocals
Richard Coughlan – drums and percussion
Jimmy Hastings – flute, tenor sax, piccolo
Dave Grinsted – cannon, bell and wind
John Beecham – trombone
Kellemes zenehallgatást!
https://justpaste.it/4zjws
Visits: 29
Publication author
Annak ellenére hogy már Hernádi Judit is megmondta, hogy soha hammond, tök jó lesz ezt meghallgatni. 👍😄
Érdekes amit írsz, én nem hallottam még. Vajon mi a franc baja lehet vele? Az elektromos gitár után a legjobb dolog, ami a rock-kal történt 🙂 .
Kedves kalmy; Ne ijedj meg, ssenki sem tette fekete listára a jó öreg Hammond-hangzást… Adam kuckótárs szerintem egy szójátékot engedett el, tudod, a “Sohase mondd…” -ra cseng a “Soha hammond..” 🙂 Szóval; nincs vész. 🙂
Sőt, még tennék egy lapáttal a feljebb említethez. Szerintem a Caravan a Canterbury Rock kvintesszenciája, több mint 50 éve zászlóhordozója. A Soft Machine már a második lemezük után elkanyarodott attól a hangzástól igényesebb jazz rock felé. Remek zene, de Canterburiként legfeljebb már csak a hovatartozásuk miatt (Mike Ratletge 76-os kiválása után már azért sem) lehet nevezni a muzsikájukat. A Caravan azzal az egyedi, félreismerhetetlen pop/rock/jazz/prog keverékkel kitartott az a hangzás mellett, amelyet a világ Wylde Flower által Canterbury sound-ként ismert meg anno annak idején. Ezt alátámasztani látszik az a tény is, hogy majdnem mind fiatal kortárs zenekar, amely bevallottan Canterbury Rockot szeretne játszani, Caravant említi példájának.
Tényleg nagyon ütős ez a zene. Köszönet érte! És bocs a gyenge szóviccért, még szerencse hogy nordea kimentett.😊