Graham Bond – Solid Bond (1970) Warner Bros. Records

Graham Bond

Graham John Clifton Bond (1937-1974) brit zenész egyike azoknak, akiknek érdemeit életében, és halála után is méltánytalanul alulértékelték.
“Bond korán árvaságra jutott, gyermekkorában légzőszervi betegségei voltak. Fiatalon kezdett zongorázni. Eleinte klasszikus zenével foglalkozott, de már az ötvenes évek elején beleszeretett a jazzbe, és 1953-ban iskolatársaival megalakította a Modernaires együttest. Tizenévesen altszaxofonon is játszott, mint vissza-emlékezéseiből kiderült, azért vette fel a fúvós hangszert, hogy tüdejét erősítse.
A hatvanas évek elejétől a Don Rendell Quintetben szaxofonozott. A Melody Maker brit szaklap 1961-ben neki adományozta a jazz új csillaga (The New Star of Jazz) elismerő címet. Megismerkedett és örök barátságot kötött Dick Heckstall-Smith szaxofonossal, a későbbi Colosseum kiválóságával. Rövid időre csatlakozott Alexis Korner Blues Incorporated együtteséhez, majd 1963-ban előbb Graham Bond Trio néven alakított saját együttest Jack Bruce énekes-basszusgitárossal és Ginger Baker dobossal, a Cream későbbi tagjaival. Rövid ideig az együttes tagja volt John McLaughlin a kitűnő jazzgitáros (akinek csatlakozásával Quartetre változott a formáció neve). Később a zenekar Graham Bond Organisation néven folytatta Dick Heckstall-Smith csatlakozásával.
A hatvanas évek derekán Bond a billentyűs hangszerekre összpontosított, a mellotront is beillesztette a “kelléktárába”.
A Graham Bond Organization hangzása a közönségnek túl bonyolult, a jazzistáknak viszont nem volt eléggé jazzes – emiatt lemezeik nem fogytak a kívánt mértékben.
Közben Boond egyre jobban ivott és drogozott, 1974. május 8-án a londoni metró kerekei alatt végezte – halálának körülményeire soha nem derült fény.” (literatura.hu)
E lemez két, korábban meg nem jelent felvételcsoportot tartalmaz: az első lemezen 1963-ban a legendás londoni Klooks Kleek klubban élőben rögzített, a második lemezen 1966-ban készült stúdió felvételek kaptak helyet.
Kedves Lőri, köszönjük a lemezt!

Live at Klooks Kleek Club (1963)
A1. Green Onions (Booker T. Jones/Steve Cropper/Al Jackson/Lewie Steinberg) (5:15)
A2. Springtime In The City (Graham Bond) (3:11)
A3. Can’t Stand It (Graham Bond) (5:06)
B1. Only Sixteen (Graham Bond) (5:01)
B2. Last Night (The Mar-Keys) (3:37)
B3. Long Legged Baby (Graham Bond) (3:11)
B4. Walkin’ In The Park (Graham Bond) (3:03)

(1966)
C1. It’s Not Goodbye (Graham Bond) (4:58)
C2. Neighbour Neighbour (Graham Bond) (3:13)
C3. Ho Ho Country Kicking Blues (Jack Bruce) (7:55)
D1. The Grass Is Greener (Graham Bond/John McLaughlin) (9:31)
D2. Doxy (Sonny Rollins) (11:14)

Zenészek:
Dick Heckstall Smith – Alt Saxophone, Sopran Saxophone (A1 to A3, B1 to B4, C1, C2)
Jack Bruce – Bass (D1, D2, C3)
Ginger Baker – Drums (D1, D2, C3),
Jon Hiseman – Drums (A1, to A3, B1 to B4, C1, C2)
John McLaughlin – Guitar (D1, D2, C3)
Graham Bond – Organ, Alt Saxophone , Piano, Vocals

https://zenekucko.com/08168

0

Visits: 73

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

kettő × öt =

Password generation