Sheryl Crow – Feels Like Home (2013) Warner Bros.

“Az emlékezés csalóka dolog, mivel időnként sötétebbnek, legtöbbször azonban sokkal szebbnek látjuk a múltat, mint amilyen valójában volt. Így van ez a zenékkel is.

Valószínűleg ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy a fiatal Sheryl Crow egészen friss, addig ismeretlen hangként maradt meg bennem, akinek az MTV-n akkoriban agyonjátszott slágere gyakorlatilag kikerülhetetlennek számított. Legújabb albumát ellenben jóval hagyományosabbnak, az amerikai countryzene alapjaihoz mérhetetlenül közelebb állónak érzem. Persze évtizedek teltek el a megismerkedés óta, és bizony nem követtem megfelelően az énekesnő karrierjét, az utóbbi pár évben legfeljebb időnként csíptem el egy-egy videoklipet a televízióban vagy a YouTube-on, de a Billboardnak adott nyilatkozatból is az derül ki, hogy Sheryl Crow mostanában egyedül ezt a terepet találta még felfedezésre méltónak az egyre több elektronikát alkalmazó popzenei irányzatok mellett, vagyis inkább helyett.

Ám akad egy másik magyarázat is arra, miért érzem nosztalgiára hajlóbbnak és tradicionálisabbnak ezt a nagylemezt, mégpedig az a szembeötlő tény, hogy a korong címe és több számának témája is az otthonra, pontosabban a hazavágyódásra, így pedig áttételesen valamilyen régebbi állapotba való visszatérés iránti belső, érzelmi késztetésre utal. Nem különösebb csoda tehát, hogy a hangszerelésben az elektromosan erősített gitárok helyett-mellett komoly szerepet kapott a bendzsó, valamint a vonós szekció. Ezzel, igaz, Sheryl Crow nem pusztán az amerikai nyugat, hanem az európai ősök szellemiségét is felidézi valamennyire, de az efféle múltba révedés kifejezetten jól áll neki, és – lévén, hogy már rég nem tini – jobban is illik hozzá. Ugyanakkor bármennyire logikus is, kifejezetten érdekes, hogy épp ellentétes utat jár be, mint például Taylor Swift, aki ifjúságának betudhatóan pont a country elemeket hagyja el fokozatosan a számaiból, és válik egyre poposabbá.

No de tud-e még bármi újat mondani a régi – akár túlhaladottnak is nevezhető – forma? Ami engem illet, a válaszom határozott igen.” (Galamb Zoltán, ekultura.hu)

A számok:
1. Shotgun
2. Easy
3. Give It To Me
4. We Oughta Be Drinkin’
5. Callin’ Me When I’m Lonely
6. Waterproof Mascara
7. Crazy Ain’t Original
8. Nobody’s Business
9. Homesick
10. Homecoming Queen
11. Best Of Times
12. Stay At Home Mother

A zenészek:
Sheryl Crow – ének, akusztikus gitár, vokál, Wurlitzer
Samuel Bacco – vibrafon, marimba
Richard Bennett – elektromos gitár
Tom Bukovac – elektromos gitár
Perry Coleman – ének
J. T. Corenflos – elektromos gitár
Eric Darken – ütőhangszerek
David Davidson – hegedű
Den Dugmore – steel gitár
Chris Farrell – bárcsa
Paul Franklin – steel gitár
Tania Hancheroff – vokál
Tony Harrell – billentyűk
Aubrey Haynie – hegedű, mandolin
Wes Hightower – vokál
Jim Hoke – szájharmonika
Jedd Hughes – elektromos gitár
Charlie Judge – tangóharmonika, billentyűk
Anthony LaMarchina – cselló
Ashley Monroe – vokál
Greg Morrow – dob
Brad Paisley – slide gitár
Sarighani Reist – cselló
Pamela Sixfin – hegedű
Ilya Toshinsky – dobro gitár, mandolin
Jeff Trott – akusztikus gitár, elektromos gitár, lap steel gitár
Wei Tsun Chang – hegedű
Karen Winkelmann – hegedű
Glenn Worf – basszusgitár

https://zenekucko.com/05255

0

Visits: 4

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Sheryl Crow – Feels Like Home (2013) Warner Bros.” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizennégy + hét =

Password generation