Astrud Gilberto (1940-2023)
Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat negyvenegyedik (41) lemeze Stan Getz és Joao Gilberto korszakalkotó albuma.
“Bossa nova.
Ennek a szónak története, tartalma, mondanivalója, varázsa van. Ma már semmiképp sem „új irányzat”, mindinkább örök. És ez az album… Getz/Gilberto … jazztörténeti állomás…
A brazil gyökerű, kezdetben Latin-Amerikában hódító irányzat jeles képviselői, Joao Gilberto, Antonio Carlos Jobim nameg Sten Getz találkozása 1963 márciusában New Yorkban az A&R Studio-ban… amely találkozás kiemelkedő esemény a „brazil invázió” történetében. A bossa nova nemzetközi trend lett.
1964-ben a Getz/Gilberto Az év albuma Grammy birtokosa, jazz zenei anyag elsőként és meglehetősen sokáig egyedüliként. Összesen 4 Grammyt szerzett, és a rajta elsőként angol szöveggel /Norman Gimbel munkája/, Astrud Gilberto előadásában szereplő „The Girl from Ipanema” talán az egyik legismertebb és legtöbbet játszott standard. Amelyet még azon kedves olvasó és zenehallgató is ismer, aki nem.
Egyébiránt Astrud Gilberto (Joao felesége) az eredeti elképzelés szerint nem is énekelt volna a lemezen, de Getz meghallotta, ahogy a „The Girl from Ipanema”-t dúdolja… Joao Gilberto ezt semmiképp sem bánta: „Mindigis szeretett énekelni… otthon gyakran énekelünk együtt.. (…) Neki ez az első felvétele, és örülök, hogy barátok között volt.”
Jobim és Getz dalai üde fuvallatként érték Amerikát, épp abban az időben, amikor a jazz hazájában a zenei vérszegénység és zűrzavar érzékelhetővé vált. Ez az innovációra törekvés kétségbeejtő átmeneti időszaka, amelyben Getz szerint a „jazz egyre dagályosabbá, komplexebbé és felsőbbrendűvé vált.” A zenekarokat a „ki-ki magáért önzés”, és egocentrizmus bomlasztotta. A szólisták és kísérőzenészek kisérletezgetéssel, kimerítő próbálkozgatással vannak elfoglalva. „Néha elvesztik a közönséget… még rosszabb, sokszor a zenei kontaktust is a másikkal…” Aztán jöttek ezek a brazilok a „nincs is ruha a császáron” zenéjükkel…. így ha valamiért, a császár meztelenségének leleplezéséért adós nekik a zenei világ.
Getz meglátásai termékeny alapot nyújtottak a zenei együttműködéshez. Nem különben Joao hozzáállása: „Getz az az ember, akit megértek, és aki ért engem, még ha más nyelvet is beszélünk… Ha egy szót sem tudnánk váltani… a zene szeretete elég ahhoz, hogy barátok legyünk. (…) Sok szempontból ez több is, mint egy felvétel. Zenével kifejezett barátság…”
Ezt hallani is, 50 év és a (máskülönben kiváló) remasterelés után is. 🙂
Getz felismeréseinek helytállóságát a közös munka időtálló sikere bizonyítja. Amiben nemkevés szerepe van annak a „Getz sound”-nak, melyet később John Coltrane úgy jellemez: „Nézzünk szembe vele… Mindannyian úgy szeretnénk játszani, mint Getz… ha tudnánk…”
Joao Gilberto pedig nagyon is tisztában volt ezzel. „Azért a jó barátságunk ellenére, nem felejtem el, hogy Getz kiváló művész. Nincs amerikai, akit szívesebben hallgatnék az országom zenéjét játszani..” (Héjja Katalin)
A számok:
1. The Girl from Ipanema (Antonio Carlos Jobim-Vinicius de Moraes – Norman Gimbel)
2. Doralice (Dorival Caymmi – Antonio Almeida)
3. Para Machuchar Meu Coracao (Ary Barroso)
4. Desafinado (Antonio Carlos Jobim – Newton Mendonca)
5. Corcovado (Antonio Carlos Jobim – Gene Lees)
6. So Danco Samba (Antonio Carlos Jobim – Vinicius Moraes)
7. O Grande Amor (Antonio Carlos Jobim – Vinicius de Moraes)
8. Vivo Sonhando (Antonoi Carlos Jobim)
Sten Getz (tenor saxophone) and Joao Gilberto (guitar & vocals)
Antonio Carlos Jobim (piano)
Sebastiao Neto (bass)
Milton Banana (drums)
Astrud Gilberto (vocals on track 1. 5.)
https://zenekucko.com/03979
Visits: 41
Publication author
Nagyon szeretem ezt a zenei világot.
A lemez felvételeinek készítése során Astrud mindkét férjével együtt dolgozott 🙂