Deep Purple – Made in Japan (1972) EMI

Deep Purple

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat kettőszáznegyvenkilencedik (249) lemeze a Deep Purple dupla koncertalbuma.

“Ha kedvtelésből hallgathatok zenét, és koncert lemezre vágyom, akkor általában ezt a lemezt veszem elő. Ez az a hard rock lemez amin nem fog ki az idő, ami a színpadi zenélés ünnepe.
Olyan lemez ez, ami egy világot inspirált. Jon Lord orgonája és Ritchie Blackmore gitárja véres csatákat vív. Ian Paice tökéletes és Roger Glover is akkor van ott amikor kell neki. Ian Gillan hangjában itt benne van az az él, amit manapság keresve sem lehet találni. A többnyire 1972. augusztus 15-16-án, Osaka-ban rögzített dalokban (csak a Lazy-t vették fel 17-én Tokyoban) minden benne van, amitől az ember, még 34 évvel később is lehidalhat. Annak ellenére, hogy színpad technikailag “sötét korszaknak” is hívhatnánk azokat az időket…
Szögezzük le: a Deep Purple sohasem volt ennél jobb színpadon. Ian Paice is gyakran mondja, hogy ez a kedvenc lemeze. Érthető, hiszen a Mule-ban zseniális dobszólót hallhatunk tőle. A csapat ekkor volt igazán a csúcson, hiszen a Billboard listájának 16. (UK), és 6 (US) helyére értek ezzel a dupla koncert lemezzel.

Ezen a lemezen két dolgot éreztem mindig: 1. feszesek a dalok, 2. érezhető az a vibrálás, az a fantasztikusan összeszokott és kipróbált “jam” hangulat, amitől a dalok életre tudnak ébredni.” (passzio.hu)

A csapat: Jon Lord – billentyűs hangszerek, Ritchie Blackmore – gitár, Ian Gillan -ének, Roger Glover – basszusgitár, Ian Paice – dob.

A számok:
1. Highway Star
2. Child In Time
3. Smoke On The Water
4. The Mule
5. Strange Kind Of Woman
6. Lazy
7. Space Truckin’

https://rebrand.ly/p0cyi8m

1

Visits: 27

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Deep Purple – Made in Japan (1972) EMI” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Georgie írta:
    “Nálam is ez az album volt a Deep Purple albumok elsőszámú kedvenc példánya a 70-es években. A koncert levegőjét szinte érezni tudtam, a stúdiófelvételek esetleg tisztábbak ugyan, de számomra az élő zene varázsa leelőzött így mindent.”

    0
  2. ” Paice: „Klasszikus értelemben véve nem voltunk soha próbálós zenekar. Szerintem a próbáink jelentős része a színpadon folyt, és ilyenkor mi is kikerekedett szemmel meredtünk egymásra, hogy oké, és most mi következik? Ráhangolódtunk egymás hullámhosszára, és mindenki úgy állt a dologhoz, hogy hát, nem tudom, mi sül ki ebből, de most mindjárt megtudjuk… Könnyen rá lehet állni erre az üzemmódra, és ha egyszer összejön, már beágyazódik a szürkeállományodba, és legközelebb még simábban megy. Az estéről estére megtörtént apró véletlenek lassan összeolvadtak, és a végén szinte hallgatólagos megállapodássá vált, hogy működik ez a megközelítés. Néhány trükkünkkel annyira elrugaszkodtunk a földtől, hogy a próbateremben vagy a stúdióban valószínűleg soha nem jöttek volna össze. Mindegyik a pillanat szülötte volt.”

    Lord: „A japán Warner megkérdezte, nem lenne-e kedvünk felvenni egy koncertlemezt. Először elutasítottuk a dolgot, mondván, nem hiszünk az élő albumokban… Aztán annyira könyörögtek, hogy végül rábólintottunk, de jó előre közöltük: igényt tartunk a felvételekhez fűződő jogokra, mert nem szeretnénk, ha Japánon kívül is megjelenne az album.”

    Producer, Birch: „A japán közönség nagyban eltért a Los Angeles-itől vagy a londonitól, Japánban egyszerűen nem volt szokás ujjongva meg ordítva tetszést nyilvánítani. Az oszakai és tokiói közönség ehelyett elmélyülten és halkan figyelte a zenét, a dalok között pedig udvariasan tapsoltak. A Purple-t Oszakában eléggé váratlanul is érte, hogy a nézők csendben vannak, de a felvételek miatt végül is kimondottan előnyünkre vált ez a tulajdonságuk. Azért tudott még a korlátozott technikai lehetőségek ellenére is olyan jól megszólalni a rögzített anyag, mert közben nem üvöltöttek az emberek. Már amikor először visszahallgattam a felvételeket, akkor is egyből tudtam, hogy valami egészen különlegeset sikerült elcsípnünk.”

    „Be kellett látnunk, hogy elég jól szól a végeredmény, így aztán megkérdeztük a Warnert, kell-e nekik az anyag. Az első válasz nemleges volt: azt mondták, nincs értelme, mert a koncertlemezek nem fogynak. Aztán meghallgatták, és mégis úgy döntöttek, hogy megjelentetik…” Mai fejjel szinte mulatságos belegondolni, hogy a szüntelenül egymással kakaskodó Blackmore és Gillan még ebben a fázisban is teljesen kimaradt az élményből. Birch: „Nem tudom, Ritchie és Ian valaha is végighallgatta-e teljes egészében a lemezt…” Amit végül, ha hihetünk a korabeli forrásoknak, mindössze háromezer fontból sikerült összerakni, vagyis minden bizonnyal a rocktörténelem egyik legbusásabban megtérülő vállalkozásáról beszélhetünk.

    Nálam 10/10

    https://www.shockmagazin.hu/klasszikushock/deep-purple-made-in-japan

    0

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

19 − 11 =

Password generation