Ez a kiadvány a Moiras Records Fruit Pebbles című albuma alapján készült. Az albumon meghallgatható a Mini klasszikus felállásának összes stúdiófelvétele. bővebben
Views: 52
A zene mindenkié / Music for everyone
Ez a kiadvány a Moiras Records Fruit Pebbles című albuma alapján készült. Az albumon meghallgatható a Mini klasszikus felállásának összes stúdiófelvétele. bővebben
Views: 52
Views: 21
Az amerikai Neal Morse mellett, a 47 éves, londoni Steven Wilson a kortást progresszív rockzene legkreatívabb alakja. A Hand. Cannot. Erase. című lemez egy nagyon furcsa, de megtörtént esetet dolgoz fel. bővebben
Views: 54
A Tull 1987-es albumáról legalább két dolgot illik tudni: szerepel rajta a Ian Anderson budapesti élményeit megörökítő Budapest című szám, és 1988-ban az album elnyerte a Legjobb Hardrock produkció Grammy-díját. bővebben
Views: 14
Kevin Moore, a zenekar billentyűse a harmadik album (Awake) készítése közben, 1994. őszén jelentette be, hogy megválik az együttestől. Így őt a lenez bemutató turnéján már Derek Sherinian helyettesítette. Az 1997-ben elkészült Falling Into Infinity megosztotta a zenekar rajongóit, hiszen erősen érződik rajta kiadójuk, az EastWest abbéli törekvése, hogy a csapatot a slágerlistákra juttassa. Mike Portnoy évekkel később be is ismerte: erősen gondolkodott a zenekar feloszlatásán. “Dream Theater – Falling Into Infinity (1997) EastWest Records“ bővebben
Views: 16
Views: 10
“Attila (Billy Joel’s early band) – Attila (1970/2009) Epic“ bővebben
Views: 43
A Beggar’s Opera skót progresszív rock banda, amelyet 1969-ben alakított Glasgow-ban Ricky Gardiner gitáros. Hozzá csatlakozott Alan Park (billentyűk), Martin Griffiths (vokál), Marshall Erskine (basszus/fuvola) és Raymond Wilson (dob). 1970-ben a Vertigo kiadónál jelent meg az első, Act One című albumuk és a Sarabande című kislemezük, amely több európai országban is slágerlistás helyezést ért el. bővebben
Views: 47
A Toe Fat nevű angol zenekar 1969 júniusában alakult, és 1971-ben szűnt meg. Alapítója Cliff Bennett sikeres popénekes, és az eredeti felállásnak a két későbbi Uriah Heep tag – Ken Hensley gitáros, billentyűs és Lee Kerslake dobos – mellett John Glascock basszusgitáros (Gods, Chicken Shack, Jethro Tull) volt a tagja. “Toe Fat – Toe Fat (1970/1994) Parlophone/Repertoire Records“ bővebben
Views: 11
1971. május 14-én megjelent a Pink Floyd első válogatáslemeze Relics címmel (Amerikában július 15-én). Az eredeti borítóra egy tusrajz került, amit Nick Mason készített, az 1996-os újrakevert CD változat borítóján viszont már a rajz “megvalósítása” látható. A Relics-en hallható a Syd Barrett-korszak két kislemez-slágere: az “Arnold Layne” és a “See Emily Play”, ezeket eddig nem adták ki nagylemezen; valamint a “Biding My Time”, amit addig csak koncerteken játszottak a The Man/The Journey részeként (viszont már 1969-ben felvették). “Pink Floyd – Relics (1971/1996) EMI Capitol“ bővebben
Views: 15
“Kex – Remake (2014) Grund Records“ bővebben
Views: 30
A projekt atyja és producere az egykori Yes-gitáros Billy Sherwood, aki igazi csodacsapatot, progresszív szupergrupot hozott létre a lemez felvételeihez. “The Prog Collective – The Prog Collective (2012) Purple Pyramid Records“ bővebben
Views: 8
“A progresszív zene világában több mint 20 éves karriert tudhat magának Neal Morse és Mike Portnoy, akik már nem először ajándékoznak meg minket grandiózus, vagy épp történetet elmesélő koncept művel. bővebben
Views: 15
A 3 nevű rövid életű brit zenekart 1988-ban aalapította Keith Emerson, Carl Palmer és az amerikai multiinstrumentalista Robert Berry. bővebben
Views: 166
1971-ben Birmingham-ben az éppen széthulló Locomotive együttes basszusgitárosa és dobosa The Dog That Bit People névvel rövid életű zenekart alapít, s elkészítik egyetlen nagylemezüket. bővebben
Views: 54