Bajdázó – Lekapcsolom a villanyt a fejemben (2011) Szerzői kiadás

A Bajdázó a 2010-es évek egyik legjobb magyar zenekara. A Dunakanyar börzsönyi oldalán élő és alkotó zenekar saját művészetét „börzsönyizeneként” aposztrofálja. A tenyérnyi, de misztikus hegység tájaiból, hangulataiból ihletet merítő Bajdázó a magyar népzene, az elektronika, a pszichedélia és az ambient műfajainak határvidékein alkot, de nem egyszerűen a különböző stílusok összekapcsolásáról van szó: sajátos, önazonos, a tájból táplálkozó és a szó legszebb értelmében magyaros zenét alkotnak, amely úgy kortalan, hogy közben finom áthallásokon keresztül nagyon is utal a minket körülvevő korral. Bajdázó – Lekapcsolom a villanyt a fejemben (2011) Szerzői kiadás bővebben

0

Találatok: 72

Bajdázó – Boldog a hegy (2017) Szerzői kiadás

A 2017-es lemezen mindössze hat dalt hallhatunk, amelyek összesen bő fél órát tesznek ki. A számok hosszú játékidejét nem egy-egy téma kibontására használják, hanem inkább egy atmoszféra monoton lüktetésének megélésre. Az első egy percben szinte mindent megkapunk, amely a későbbiekben történni fog – nem lesz katarzis, egy természetes körforgásba kell belevetnünk magunkat. A monotónia behúzó ereje a legtöbb számban érvényesül. Bajdázó – Boldog a hegy (2017) Szerzői kiadás bővebben

0

Találatok: 6

Bajdázó – Örökös zene (2013) Szerzői kiadás

2013 decemberében jelent meg a Bajdázó harmadik lemeze Örökös zene címmel. A zenekar harmadik albuma lényegesen gazdagabb, teltebb és organikusabb hangzású, mint az előző két lemez, főként annak köszönhetően, hogy az eddigi, főleg loopokból építkező ritmusvilágot „igazi” ütőhangszeres váltotta fel. Bajdázó – Örökös zene (2013) Szerzői kiadás bővebben

0

Találatok: 5

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

16 − 16 =

Password generation