Móra Ferenc: Stradella

Alessandro Stradella híres énekes és még híresebb zeneszerző volt a tizenhetedik század derekán; a zenetörténet vele kezdi az úgynevezett nápolyi iskolát, amelynek nagy szerepe volt az operakomponálás fejlesztésében. A magakellető, csinos, elmés fiatal maestro bejáratos volt minden olasz fejedelmi udvarhoz, azok pedig szép számmal voltak akkoriban találhatók. Annyi volt az uralkodó herceg, mint minálunk most a kormány-főtanácsos, és olyan közel estek egymáshoz a hercegségek, hogy szinte áthallatszott egyikből a másikba a csókcsattogás, ami akkoriban is eléggé kultivált faja volt a ritmusnak.

Az 1675-ik év telét Velencében töltötte Stradella. A nobilékkal kötött szerződése szerint neki kellett írni és betanítani a karneváli kantátákat, és eközben igen összebarátkozott a magas uraságokkal. Az egyik nobile, Luigi Contarini rábízta a kedvesét is, akit Hortensiának hívtak. Persze nem azért bízta rá, hogy arra a föntebb említett ritmusra tanítsa meg, amihez nem kívántatik különösebb zenei hallás, hanem azért, hogy tanítsa meg énekelni.

A mester és a tanítvány közt megismétlődött az Abélard és Heloise nem éppen szokatlan esete. Stradella búcsúvétlen otthagyta a nobiléket, hazament Nápolyba, és hazavitte magával Hortensiát is, akit otthon felesége gyanánt mutatott be mindenkinek.

Contarini természetesen bosszút esküdött, és ennek a bosszúnak méltónak kellett lenni a Contarini családhoz, amely nyolc dózsét adott a köztársaságnak, nem is szólva a belőle kikerült hadvezérekről és bíbornokokról. A csúffá tett nagyúr fogadott két banditát, akik vállalták, hogy utánamennek a két szerelmesnek, és vérükkel mossák le a Contarini címerről a gyalázatot. Megvan a szerződés, amit a három nemesúr kötött egymással. Az útiköltségeken és kész kiadásokon kívül háromszáz aranyscudo a honorárium, amelynek fele előre fizetendő.

A két bandita nagy gyakorlattal rendelkező, igen kiváló szakember volt, akikben meg lehetett bízni. Utánaeredtek a szökevényeknek, és két hét múlva Nápolyból értesítették gazdájukat, hogy megérkeztek szerencsésen, csakhogy elkerülték egymást a szerelmesekkel, mert azok meg közben Rómában telepedtek meg. Természetesen oda is utánuk mennek, csak arra kérik a nobilét, küldjön nekik ajánlólevelet a velencei követhez, ha netalántán valami kellemetlenség érné őket.

Érte is, de egészen másfajta, mint amilyenre számítottak. A lateráni bazilikában éppen akkor volt a premierje Stradella leghíresebb oratóriumának, amikor az orgyilkosok Rómába értek. Az alkalom nagyon kedvezőnek kínálkozott, mert a jó Isten árnyékában mindig nagyszerűen lehetett ölni. Belekeveredtek a rengeteg embertömegbe, azzal a kegyes szándékkal, hogy majd csak az istentisztelet után szúrják le a hazatérő művészt, aki maga dirigálta zseniális szerzeményét, olyan ragyogó orcával, amilyen Giotto angyalaié a falon.

Az olasz mind műélvező, még ha bandita is. A két akasztófa-címert úgy kiforgatta magából a fölséges zene, hogy mikor mise után utat törtek maguknak Stradellához, ahelyett, hogy átvágták volna a torkát, megcsókolták a kezét, bemutatkoztak neki, és a lelkére kötötték, hogy fusson, amerre tud, ők majd azt fogják jelenteni a megbízójuknak, hogy Rómába is megkésve érkeztek.

A szegény zeneszerző, aki különb dolgot művelt, mint Orfeusz, mert kőnél keményebb haramiaszíveket indított meg, még dicsősége napján elhagyta Rómát Hortensiával együtt. Turinba menekült, ahol akkor Mária Giovanna savoyai hercegnő volt a régens. A hercegnő szíve megesett a szerelmeseken, biztosította őket védelméről mindenki ellen, a lányt zárdában helyezte el, a férfit pedig udvarába vette regens chorinak (karnagynak).

Contarini azonban nem az az ember volt, aki hiába fogadott volna bosszút. Most már olyan banditákat szerződtetett, akik megesküdtek rá, hogy ők botfülűek, és útnak indította őket Turinba. Mivel azonban tudta, hogy a hercegnő szigorú rendet tart az országában, jónak látta a diplomáciai segítséget is megszerezni. D’Estrade abbétól, a velencei francia követtől ajánlólevelet szerzett a két gyilkos részére Villars márkihoz, a turini francia követhez.

Ez a két úr aztán elég jól végezte dolgát. Séta közben összeszurkálták Stradellát a turini várfalakon, s a népcsődület elől a francia követ palotájába menekültek. A hercegnő sbirrjei (rendőrök) ugyan nyomukban voltak egészen a kapuig, de azt becsukták előttük. Villiers márki házát védte az extraterroriális jog.

Hetekig lebegett szegény maestro élet-halál közt, és hetekig folyt a kiadatási eljárás a hercegnő kormánya és a francia követ közt. Fönnmaradt annak a követjelentésnek a kézirata, amelyben Villars márki utasítást kér Párizsból a francia külügyminisztertől, hogy mitévő legyen: XIV. Lajos akkori külügyminisztere, akinek a nevével igazán kár volna terhelni a memóriánkat, nem adott egyenes utasítást a követnek, csak azt közölte vele, hogy a király örülne, ha szolgálatot tehetne a Contarini családnak.

Okos diplomata a ki nem mondott szót is megérti, ennélfogva Villars márki a leghatározottabban megtagadta a két briganti kiadását. Viszont a legedzettebb diplomatának is kellemetlen érzés hónapokon keresztül bérgyilkosokkal lakni egy födél alatt. Arról szó se lehetett, hogy a pokolba kívánt vendégeket csak úgy egyszerűen kieresszék a kapun, mert a palotát éjjel-nappal őrizték a sbirrek, s mindenkit igazoltattak, aki a kapun kilépett.

Végre is az extraterritoriális jog segítette ki a márkit. Az nemcsak a követ házára vonatkozik, hanem a követ kocsijára is. Befogatott egy reggel a hatlovas díszhintóba, beleült feleségestől, s a gyilkosokat elbújtatta a hintó fenekén a takarók alá. Az volt a terv, hogy a város falain túl átveszi őket tizenkét fegyveres ember, s a montferrati erdőkön át keresztülvágja magát velük Velence felé.

A sétakocsikázás azonban kicsit hosszúra nyúlt. Mert alig gördült ki a hintó a kapun, rögtön körülvették a régensnő lovasai, és nem akartak tágítani mellőle. Hiába hivatkozott a diplomata a nemzetközi jogra, a lovasok azt felelték, a nemzetközi jog nekik nem tiltja meg, hogy ne sétálhassanak együtt a francia követtel.

Villars márkinak végig kellett kocsikázni egész Piemontot, a díszkíséret csak az ország határán maradt el tőle. Ott azonban tehetetlenül kellett néznie a törvény embereinek, amint a pigneroli országúton a követ kitette a hintóból a két gonosztevőt, és szerencsés utat kívánt nekik. A francia király méltóságát megmentette a diplomácia, és a Contarini család egy hét múlva tisztelgő követség útján fejezte ki háláját a turini követnek.

A megmentett gyilkosok pedig négy év múlva fejezték be végérvényesen vállalkozásukat. A sebeiből felépült Stradella már akkor feleségül vette Hortensiát, és 1681-ben Génuában jártak látogatóban, amikor Contarini felelőtlen elemei sok tőrszúrással megölték őket. Olaszország akkori legnagyobb zenei lángelméje mindössze harminchat éves volt akkor. Kétszáz év múlva Flotow operát írt róla, az olasz, francia és angol könyvtárakban őrzött kompozíciói egy részét kiadták 1906-ban, és most szülővárosában, Nápolyban szobrot akarnak neki emelni. Mellékalaknak mindenesetre meg kell rá mintázni az európai diplomáciát.

If you’re in the middle in search of someone who can write my essay for me, you’ve probably heard about businesses like EduBirdie. These companies might offer inexpensive services for writing essays. But, it’s important to read their customer testimonials. In this article, we’ll give you an overview of each. When you’re deciding to sign to a service, be sure your https://www.writemyessays.org/write-my-college-essay/ warranty is in place. The guarantee is certainly worth taking a look at.

Találatok: 4

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

4 × öt =

Password generation