Charles Ives – Piano Sonata 2., Songs (2004) Warner Classics

charles ives

Charles Ives (1874-1954) a Connecticut állambeli Danburyben született. Apja a polgárháború idején a nehéztüzérség zenekarának vezetője volt, kísérletező szellemű muzsikus, aki a negyedhangok rendszerével is foglalkozott. Fia énekét gyakran kísérte zongorán, az énekszólamtól eltérő hangnemben.
E kezdetleges hazai zeneleckék után Ives orgonálni tanult, majd 1894-98 között a Yale egyetemen folytatta zenei tanulmányait. Már diákkorában komponált, és templomban orgonált. Tanulmányai befejeztével egy New York-i biztosítótársaság hivatalnoka lett, és szabadidejében orgonistaként működött egy templomban. 1906-ban önálló biztosító társaságot alapított, amely idővel nagytekintélyű, virágzó céggé fejlődött. Ives, aki 1930-ig folytatta üzleti tevékenységét, nem is akart hivatásos muzsikussá válni.

Műveit szórakoztató időtöltésnek tekintette, és még akkor sem kívánt a nyilvánosság elé lépni, amikor zenéjének korát megelőző vívmányaira felfigyeltek. Nem is vett részt művei előadásán, és az 1947-ben (III. szimfóniájáért) kapott Pulitzer-díjat is közönyösen fogadta. Élete végéig (1954. május 19. New York) kívül maradt a zenei világ professzionista körein.

Már húszéves korában írt Song for the Harvest Season (Aratási ének) című műve minden szólamát (énekhang, kornett, harsona és orgona) más-más hangnemben jegyezte le. Két évvel később (1896) írt vonósnégyesében és szimfóniájában különös hangzatsúrlódások, poliritmika és politonalitás foglalja el a hagyományos harmónia, ritmus és hangnemi koncepció helyét. Mindezzel megelőzte Stravinskyt, Bartókot, Milhaud-t, Alois Hábát, Schönberget és természetesen Boulezt. (fidelio.hu)
Én John Fahey-től kiindulva jutottam el Ives zenéjéig.
Széphegyi lemezismertetője, momus.hu: “Aligha lehetnek sokan korosztályom képviselői közül, akik ne hallották volna Charles Ives kamarazenéjének címét: A megválaszolatlan kérdés. Még kevesebben lehetnek, kik ne asszociálnának azonnal Bernstein egykori zseniális tévésorozatára, melyet nyilván valami tévedés folytán sugárzott a hetvenes években a fekete-fehér magyar televízió. Viszont megkockáztatom, hogy nagyon kevesen hallották valaha is az 1908-ban keletkezett “Kozmikus látkép”et.

Adott tehát egy szerző, akit nap mint nap idézünk, akire hivatkozunk, aki látszólag helyet kapott az “ismert zeneszerzők” képzeletbeli fachjában, de akiről, ha kissé megkapargatjuk a felszínt, kiderül, hogy szinte semmit sem tudunk. Pedig a semminél biztosan többet érdemelne!

Négy szimfónia, számtalan zenekari és kamarazenekari mű, 114 dal, kórusok és zongoraművek jelzik 80 év kísérletező munkásságát. Merthogy Ives volt az első, aki – messze megelőzve korát – már az 1900-as évek legelején a poliritmiával és politonalitással, a negyedhangokkal és az atonalitással foglalkozott. A mindennapi élet és a művészet egységét hirdette. Nyilván halálának 50. évfordulója adta az ötletet a kiadónak, hogy közreadjon egy kis (zongorás) csokrot a hatalmas életműből.

Tizenhét dal szólal meg a kiváló Susan Graham és korunk egyik legfoglalkoztatottabb (kortárszenei) pianistája, Pierre-Laurent Aimard előadásában. Az 1922-ben közreadott dalok rendkívül változatosak. Van köztük könnyűvérű és humoros, romantikus és ironikus, szentimentális és modern. A végeredmény nehezen beskatulyázható stíluskavalkád. Ezt a fajta a játékos eklektikát Magyarországon Selmeczi György űzi a legvirtuózabban, bár nála rendre hiányzik az a fajta zenei mélység, mely Ives dalainak még a legfrivolabb pillanatokban is meghatározó része.

Ives gondolkodásának, szellemi munkásságának legalapvetőbb élménye a transzcendentalizmus és az individualizmus. Átjárja gondolkodását, téma- és versválasztását. S ha nem talál megfelelő szöveget, maga gyárt egyet-egyet. Más esetben egyszerűen átemel/átalakít egy, másutt korábban már jól működő verset. A vendég szöveg azonban nem csupán a textúrát jelenti. Gátlástalanul idéz indulókból, közismert dalokból és egyházi himnuszokból is.

Legkülönösebb és egyik legnagyobb szabású kompozíciója a második zongoraszonáta, mely a Concord, Mass., 1840-60 alcímet viseli. Az egyetértés, a jól együtthangzás beethoveni méretű és igényű, bő háromnegyed órás zenei tablója négy Massachusetts állambeli gondolkodó, író, költő, filozófus emlékképe. Ives néhány évvel a megjelenése után külön előszóval látta el a zongoradarabot. Ezt, az 1920-ban, New Yorkban megjelent írást azóta sem olvastam, így kénytelen vagyok előre gyártott értelmezés helyett pusztán az érzelmeimre hallgatni.
Azt gondolom, hogy egy dolog a művészetek mellé gyártott filozófia, és egészen más dolog maga a műalkotás. A kissé talán túlméretezett tételek – a leghosszabb 17 perc(!) – egyéni hangú, bár a befogadótól teljes nyitottságot és szellemi frissességet kívánó virtuóz zenék. A szonáta külön érdekessége, hogy szerzője az első tételhez ad libitum brácsaszólamot, a negyedik tételhez fuvolaszólamot társít.

Ha eddig bárkinek is a legcsekélyebb kétsége lett volna afelől, hogy a francia zongorista ujjai acélból vannak, s a légypiszkot is könnyedén lejátssza a kottapapírról, akkor legkésőbb most megtapasztalhatja kijelentésem helytállóságát.
Meghallgatva néhányszor ezt a lemezt, semmivel sem jutunk közelebb ahhoz a bizonyos megválaszolatlan kérdéshez. Garantáltan nem tudjuk majd meg, ki is volt valójában ez az 1874-ben született orgonista, biztosítási ügynök, világtól elzárkózott zeneszerző. De az első lépést legalább megtettük.”
A zenészek: Pierre-Laurent Aimard – zongora; Susan Graham – mezzoszoprán; Tabea Zimmermann – brácsa; Emmanuel Pahud – fuvola.

01 The Things Our Fathers Loved
02 The Housatonic at Stockbridge
03 From The Swimmers
04 Memories – A. Very Pleasant – B. Rather Sad
05 Ann Street
06 Serenity (a Unison Chant)
07 “1, 2, 3”
08 Songs my Mother Taught Me
09 The Circus Band
10 The Cage
11 The Indians
12 Like a Sick Eagle
13 “A_Sound of a Distant Horn”
14 September
15 Soliloquy (or a Study in 7ths and Other Things)
16 A Farewell to Land
17 Thoreau
18 Piano Sonata no. 2, “Concord, Mass., 1840-60” – I. “Emerson”
19 – II. “Hawthorne”
20 – III. “The_Alcotts”
21 – IV. “Thoreau”

https://zenekucko.com/wp/04465

0

Találatok: 26

Publication author

offline 14 óra

Levin

61
Comments: 1733Publics: 3995Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?