1998 áprilisában egy olyan muzsikus búcsúzott a földi léttől, akit a rock, a blues és a kényes jazz rajongók egyaránt elismertek és szerettek. Cozy Powell olyan egyénisége volt a világ zenei életének, akihez fogható kevés születik manapság. Pontosan úgy halt meg, ahogyan élt, gyorsan és keményen. Cozy is azok közé a dobosok közé tartozott, akik egy cseppet sem kímélték a hangszert. Kőkeményen játszott, mintha
kínozni, mi több, megsemmisíteni kívánta volna a cájgot. Minden egyes lemezen, amelyen játszott, hallani azt a féktelen erőt, amit a dobra kifejtett. Volt is válla rendesen. Rögtön hozzá kell tennünk, hogy játszott a hangszeren. Muzsikált. Tisztában vagyok vele, hogy létezik egy zenész mondás, miszerint, ha nem tudsz játszani semmilyen hangszeren, akkor legyél dobos. Nos, ez rá egy kicsit sem volt igaz.
Miután azonban nagy rajongója volt John Bonzo Bonham-nek, nem csodálkozhatunk azon, hogy az erőt tekintette a fő zenei forrásnak. Egy dobosoknak szóló oktatókazettán láttam egyszer, amint bemutatta az általa kifejlesztett – jobb kéz, bal kéz, jobb láb, bal láb – technikát. Először iszonyú gyorsan, aztán lassabban. Oktató kazetta ide, oktató kazetta oda, én továbbra sem nagyon értettem, hogy mit csinál.
Cozy Collin Powell az angliai Cirencester nevű kis városkában született 1947-ben. Gyermekkoráról nem nagyon lehet tudni semmit, de abban az időben Angliában valaki vagy rockzenésznek vagy focistának készült. Nem tudom, hogy Cozy hogyan vált volna be balszélsőnek, de hogy dobosnak igencsak világbajnok volt, az biztos. Tinédzser korában már
megalapította a Sorcerors nevû bandáját a Ball fivérekkel. Nem volt hosszú életű formáció, főleg, hogy az egyes tagcserék alkalmával mindig nevet is váltottak. Így felléptek pár éven belül Youngblood, Ideal Milk, Big Bertha néven is. 1969-ben aztán a gitáróriás Jeff Beck felfigyelt a zömök, de bikaerős, egyedi technikával rendelkező dobosra. A Jeff Beck
Group ’71-es Rough And Ready (mára már klasszikussá vált) albumán már Cozy-t halljuk. Persze már akkor sem volt az az egy helyben ülős típus. ’70-ben fellépett egy Tony Joe White kísérőjeként a híres Wight-szigeti fesztiválon. Elmondása szerint azért, mert hívták. Elkezdődött az egészen a haláláig tartó jövés-menés zenekarok és előadók között. Még ma is kerülnek olyan albumok a kezembe, amelyeken Cozy dobol, anélkül, hogy valaha hallottam volna erről. A nyughatatlan, és a zenésztársak szerint összeférhetetlen dobos gyakorlatilag mindenkivel játszott, aki valaha is számított a rock zenében. 1974-ben saját zenekart csinált Cozy Powell’s Hammer néven. Cozy azonban hamarosan feloszlatta a zenekart.
Valószínűleg nem nagyon akarta, hogy mások mondják meg neki, mit is kell dobolni. Inkább továbbállt. (SoproniRocks)
A zenekarnak lemeze nem jelent meg, egyedül ezek a stúdióban készült felvételek örökítik meg zenéjüket.
A Hammer tagjai: Cozy Powell – dobok; Bernie Marsden – gitár; Don Airey – billentyűsök; Clive Chaman – basszusgitár; Frank Aiello – ének.
A számok:
01. Take Your Time (Instrumental)
02. Instrumental #1
03. Instrumental #2
04. Take Your Time (with vocal)
05. Bad Kid (with vocal)
06. Living A Lie (with vocal)
07. Le Souk (Final mix)
08. Le Souk (3 min. single version)
09. Le Souk (Outtake)
http://links.snahp.it/484cOzy_P
Visits: 13
Publication author
“Cozy Powell’s Hammer – Lost Reel Masters (1974) Bootleg” bejegyzéshez egy hozzászólás