VA – The Ultimate Jazz Archive, Set 2 [4CD] (2005) Membran Music

The Ultimate Jazz Archive egy öszzesen 168 (!) lemezből álló – tehát igazán átfogónak tekinthető – válogatás, melynek második része a klasszikus jazz, a ragtime és a dixieland híres előadóinak világába kalauzol. A mai ajánlatunk: Jelly Roll Morton, Duke Ellington, Bix Beiderbecke, Buster Bailey.

Set 2 – CD 1: Jelly Roll Morton

Jelly Roll Morton (1890-1941) amerikai zongorista, a dzsessztörténet egyik első klasszikusa. Már tizennégy éves korában mulatókban és nyilvánosházakban zongorázott. Nevét számos örökzöld szerzemény őrzi. A 20. század elején New Orleans éjszakai életének népszerű figurája volt, és igen jól élt, ami annak is köszönhető, hogy sokat turnézott Alabama, Georgia, Louisiana és Mississippi államokban. Továbbá zongorázott Kanadában, Alaszkában és Mexikóban is. 1923-tól öt esztendeig Chicagóban tartózkodott, ahol különféle együttesekkel lépett fel és készített velük lemezeket. A húszas évek végén New Yorkba költözött, és itt is számos lemezfelvételt készített. Létrehozott egy nagyzenekart is. A harmincas években Washingtonba költözött. 1940-től Los Angelesben élt. Addigra már beteg volt, ott is hunyt el.

 

01 – New Orleans (Blues) Joys (1923)
02 – Grandpa’s Spells (A Stomp) (1923)
03 – Thirty-Fifth Street Blues (1924)
04 – Froggie Moore (1924)
05 – London Blues (1924)
06 – Tia Juana (Tee Wana) (1924)
07 – Mamamita (1924)
08 – Bucktown Blues (1924)
09 – Tom Cat Blues (1924)
10 – Perfect Rag (1924)
11 – The Pearls (1926)
12 – Sweethearts O’Mine (1926)
13 – Fat Meat And Greens (1926)
14 – Black Bottom Stomp (1926)
15 – The Chant (1926)
16 – Doctor Jazz (1926)
17 – Grandpa’s Soells (1926)
18 – Original Jelly-Roll Blues (1926)
19 – Cannon Ball Blues (1926)
20 – Wild Man Blues (1927)

Set 2 – CD 2: Duke Ellington

Edward Kennedy “Duke” Ellington (1899-1974) afro-amerikai zenekarvezető, zongorista, zeneszerző, a jazz és az amerikai zene egyik legnagyobb hatású alakja. A Duke (azaz herceg) becenevet gyermekkori barátai akasztották rá elegáns öltözete és arisztokratikus modora miatt (az apja komornyik volt). 14 éves volt, amikor profi zongoristák játékának hatására felébredt benne a komoly érdeklődés a hangszer iránt. Eleinte Washington környéki klubokban és kávézókban lépett fel, majd a barátaival alakított zenekarral bálokon és követségi partikon zenéltek fehér közönségnek is, ami akkoriban ritkaságszámba ment. 1923-ban az Elmer Snowden vezette Washingtoniansban játszott, amelynek a vezetését is ő vette át a következő évben. 1927-re a keleti parton már jól ismertek voltak, és az év végén elnyerték a harlemi Cotton Club házizenekari státuszát, amelyben 1931-ig megmaradtak. Ez hatalmas lehetőség volt, és a heti rendszerességű rádióadások meghozták a felemelkedést Ellingtonnak. A 60-as években Ellington változatlanul komponált, előadott, felvételeket készített, ekkorra azonban már számos korábbi slágere a kulturális kánon részévé vált, és a jogdíjakkal jelentősebb bevételre tett szert. Különféle elismerésekkel, kitüntetésekkel ünnepelték otthon, s immár külföldön is. Utolsó éveiben a liturgikus zene felé fordult, több vallásos számmal tárta a nyilvánosság elé a hitét, amely addig teljes mértékben a magánügyének számított. Személyiségének hihetetlen vonzereje lehetett, ha 47 évig ilyen sikeresen egybetartotta a zenekarát, és akadtak olyanok mint a hűséges Harry Carney, aki mind a 47-et lehúzta a „főnökkel”. A zenekarban megforduló zenészek száma több, mint százra tehető, és velük Duke mindig szót tudott érteni, egyéniségükre szabott szólókkal kedveskedett nekik, apjuk helyett is apjuk volt. 1974. május 24-én hunyt el tüdőrákban.

 

01 – Choo Choo (Gotta Hurry Home) (1924)
02 – Rainy Nights (1924)
03 – I’m Gonna Hang Around My Sugar (1925)
04 – Trombone Blues (1925)
05 – Georgia Grind (1926)
06 – Parlour Social Stomp (1926)
07 – (You’ve Got Those) Wanna-Go-Back-Again-Blues (1926)
08 – If You Can’t Hold The Man You Love (1926)
09 – Animal Crackers (1926)
10 – Li’l Farina (1926)
11 – East St. Louis Toodle-O (1926)
12 – Birmingham Breakdown (1926)
13 – Immigration Blues (1926)
14 – The Creeper (1926)
15 – New Orleans Low-Down (1927)
16 – Song Of The Cotton Field (1927)
17 – Birmingham Breakdown (1927)
18 – East St. Louis Toodle-Oo (1927)
19 – East St. Louis Toodle-Oo (1927)
20 – Hop Head (1927)

Set 2 – CD 3: Bix Beiderbecke

Leon Bismark “Bix” Beiderbecke (1903-1931) amerikai kornettos, zongorista és szerző. Louis Armstrong és Muggsy Spanier mellett őt tartják a ’20-as évek legnagyobb hatású dzsessz zenészének. Játékát a tiszta és pontos hangzás jellemezte, de nem álltak távol tőle a nagyívű, játékos improvizációk sem. Jazz balladáival szinte új műfajt teremtett és tulajdonképpen ő alapozta a meg a manapság oly népszerű cool-jazz stílust is.

 

01 – Oh Baby (1924)
02 – Riverboat Shuffle (1924)
03 – Tiger Rag (1924)
04 – Big Boy (1924)
05 – My Pretty Girl (1927)
06 – Singin’ The Blues (1927)
07 – Slow River (1927)
08 – Riverboat Shuffle (1927)
09 – I’m Coming Virginia (1927)
10 – Way Down Yonder in New Orleans (1927)
11 – For No Reason At All In C (1927)
12 – In A Mist (1927)
13 – Clementine (1927)
14 – At The Jazz Band Ball (1927)
15 – Jazz Me Blues (1927)
16 – Sorry (1927)
17 – Since My Best Gal Turned Me Down (1927)
18 – Lonely Melody (1928)
19 – Mississipi Mud (1928)
20 – From Monday On (1928)
21 – Rhythm King (1928)
22 – I’ll Be A Friend “With Pleasure” (1930)

Set 2 – CD 4: Buster Bailey

William C. “Buster” Bailey (1902-1967) amerikai dzsesszmuzsikus, korának egyik legismertebb session zenésze. A klarinét mestere volt. Franz Schoepp-től vett leckéket (aki Benny Goodman-t is tanította). 15 évesen már W.C. Handy zenekarában játszott, majd Joe “King” Oliver és Louis Armstrong együtteseivel is fellépett. Később saját zenekart alapított Buster Bailey and His Rhythm Busters néven. 1946-tól szólistaként folytatta, de szinte minden híres zenésszel koncertezett világszerte. 1965-ben ismét csatlakozott jóbarátjához, Armstrong-hoz és tagja lett a Louis Armstrong and His All-Stars-nak. 1967-ben szívroham következtében hunyt el New York-ban.

 

01 – Copenhagen (1924)
02 – Santa Claus Blues (1924)
03 – Jazzbo Brown From Memphis Town (1926)
04 – Sensation Rag (1927)
05 – Kentucky (1930)
06 – There’s A House In Harlem For Sale (1934)
07 – Wild Party (1934)
08 – Shanghai Shuffle (1934)
09 – Warming Up (1936)
10 – More Than That (1937)
11 – Rhythm, Rhythm (1937)
12 – I’ve Found A New Baby (1937)
13 – Dizzy Debutante (1937)
14 – Lorna Doone Short Bread (1938)
15 – Knock-Kneed Sal (On The Mourner’s Bench) (1938)
16 – Corrine Corrini (Where’ve Been You So Long) (1939)
17 – Royal Garden Blues (1939)
18 – I’m Cuttin’ Out (1940)
19 – Eccentric Rag (1940)
20 – Can’t We Be Friends? (1940)
21 – Coquette (1941)
22 – St. Louis Blues (1942)

Külön köszönet baljan-nak e különleges válogatás megosztásáért és az eredeti feltöltésért!

http://tiny.cc/6ojotz

0

Visits: 5

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

13 − 9 =

Password generation