Benkő László – Ikarosz / Icarus (1990/1994) Favorit

Benkő László billentyűs, zeneszerző, az Omega tagja. A kezdeti években, amikor nyugati slágereket dolgoztak fel, még sokszor énekelt, később az Omega saját szerzeményű dalai közül a Rózsafák és a Vasárnap című számokat. Presser távozása óta viszont kizárólag billentyűs hangszereken játszik, beleértve a szintetizátort, amit 1973-ban az Omega használt először Magyarországon. Az Omega 6 – Nem tudom a neved nagylemez és az 1976-tól 1979-ig tartó space-rock korszak hangzásának meghatározó elemét jelentették a kidolgozott szintetizátorszólók. Az Omega tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma (Lexikon). Az Ikarosz a harmadik önálló albuma.

 

Benkő László – zongora, szintetizátorok
Debreczeni Ferenc – dob programok
Patai Tamás – gitárok
Muck Ferenc – szaxofon
Solti János – dob, dob programok
Kovács Kati – vokál
Cserháti Zsuzsa – vokál
Takáts Tamás – vokál

Tracklist:

01 – α – Alfa
02 – β – Béta
03 – γ – Gamma
04 – δ – Delta
05 – ε – Epszilon
06 – λ – Lambda
07 – μ – Mű
08 – π – Pi
09 – ς – Sigma
10 – ω – Omega

Bonus tracks:

11 – Pietà
12 – S. O. S.
13 – Titanic
14 – Aphrodité gyermekei I. / Aphrodite’s Children I.
15 – Aphrodité gyermekei II. / Aphrodite’s Children II

https://tinyurl.com/yazrwrv6

0

Visits: 14

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

egy + tizenegy =

Password generation