Benkő László – Impressio (1994) Mega

Benkő László billentyűs, zeneszerző, az Omega tagja. A kezdeti években, amikor nyugati slágereket dolgoztak fel, még sokszor énekelt, később az Omega saját szerzeményű dalai közül a Rózsafák és a Vasárnap című számokat. Presser távozása óta viszont kizárólag billentyűs hangszereken játszik, beleértve a szintetizátort, amit 1973-ban az Omega használt először Magyarországon. Az Omega 6 – Nem tudom a neved nagylemez és az 1976-tól 1979-ig tartó space-rock korszak hangzásának meghatározó elemét jelentették a kidolgozott szintetizátorszólók. Az Omega tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma (Lexikon). Az Impressioaz ötödik önálló albuma.

 

Benkő László – orgona, KORG 01/wproX, X3, M1, 03RW, 05EW
Küronya Miklós – basszusgitár & dob programok
Horváth Kornél – ütősök

Tracklist:

01 – Ha itt a hajnal
02 – Új holnap
03 – Elégia
04 – Tök jó most
05 – Emlék
06 – Illúzió
07 – Fel a fejjel
08 – Etűd
09 – Nincs esély
10 – Szeress
11 – Út a távolba
12 – Boldog magány
13 – Pardon

https://tinyurl.com/yabs37uu

0

Visits: 12

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenöt − hat =

Password generation