Illés – Az Illés másik oldalán (1996) Hungaroton Records

Az album a zenekar felbomlásával egyidőben, Ne sírjatok lányok.. címmel került a boltokba, és mindössze fél éven át volt kapható. Darabjai a később megjelent Illés “összkiadásokban” sem kaptak helyet.A felvételeket hallgatva érezni, hogy a már felbomlóban lévő csapaton belül nem volt jó a hangulat. Ugyanakkor, mivel az anyag többnyire hat-hét évvel korábban, hatvanas évekbeli beat-hangszerelésben ismertté vált számokat tartalmaz, izgalmas hallgatni, hogyan helyezte át az együttes számait a hetvenes évek hard-rock környezetébe.

A. oldal:
1. Légy jó kicsit hozzám (1973) (Szörényi Levente – Bródy János)
A felvétel 1973-ban az MHV Rottenbiller utcai stúdiójában készült. Mivel Levente akkori új szerzeményeit Utazás című szólóalbumára szánta, a zenekar régebbi, addig többnyire csak kislemezen kiadott dalaiból készített válogatást.
Az album a zenekar felbomlásával egyidőben, Ne sírjatok lányok.. címmel került a boltokba, és mindössze fél éven át volt kapható. Azóta sem nyomták újra, darabjai a később megjelent Illés “összkiadásokban” sem kaptak helyet. A felvételeket hallgatva érezni, hogy a már felbomlóban lévő csapaton belül nem volt jó a hangulat. Ugyanakkor, mivel az anyag többnyire hat-hét évvel korábban, hatvanas évekbeli beat-hangszerelésben ismertté vált számokat tartalmaz, izgalmas hallgatni, hogyan helyezte át az együttes számait a hetvenes évek hard-rock környezetébe.

2. Igen (1973) (Szörényi Levente – Bródy János)
Az 1966-os szám átiratában először hallunk Illés-lemezen szintetizátort.

3. Láss, ne csak nézz (1973) (Szörényi Levente – Bródy János)
Az átiratokat tartalmazó album egyik legérdekesebb aspektusa, hogy remekül illusztrálja, milyen nagyszerű rockénekessé fejlődött Szörényi az Illés-beli pályaszakasza végére. Érdemes összehasonlítani a szám 1967-ben lemezre vett eredetijét az itt hallható változattal.

4. A bolond lány (1973) (Szörényi Levente – Bródy János)
Az előzőhöz hasonlóan hat évvel korábban, az Ezek a fiatalok… című filmben szerepelt dal hard-rock átirata, szintetizátorokkal, és az Illés által korábban szinte sosem használt congákkal.

5. Petőfi ’73 – főcímzene (1972) (Szörényi Levente)
A Petőfi Sándor születésének százötvenedik évfordulójára készített film számára írott instrumentális szám. Fő motívumait az egy évvel később Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című albumát nyitó Szörényi-Bródy szerzemény, a Ki mondta? zenekari alapjában halljuk viszont.

6. A lány és a csavargó (1970) (Szörényi Szabolcs – Bródy János)
A dal ugyancsak a befejezetlenül maradt albumon szerepelt volna. 1971 végén akusztikus hangszerekre átírt verziója helyet kapott egy kislemezen. Az eredeti itt kerül először nyilvánosságra.

B. oldal:
1. Good-bye London (1971) (Szörényi Levente – Bródy János)
A számot az együttes eredetileg a Humán Rights lemezre készítette. A londoni rádiónyilatkozatukat követő nyolchónapos letiltás után fel is vették az albumra, ám az angliai utat követő események miatt a számot Leventéék nem tehették rá az albumra. A letiltásuk miatt egy évvel korábban befejezetlenül maradt nagylemezük egyik száma, a Kéglidal került a Good-bye London helyére.
Egy évvel később az Add a kezed… LP-re újabb felvétel készült a számból. Ez is kitűnő, ám az egy esztendővel korábbi album hangzására jellemző nyers dinamikus előadásmód csak az eredeti sajátja.

2. A legjobb dobos a világon (1971) (Pásztory Zoltán)
Eredeti verzió. A Humán Rights lemezen hallható ismert változat a szám átkevert felvétele. A válogatásunkban szereplő eredetit hallgatva megértjük, hogy miért nem tartották kívánatosnak ezt a verziót a Hungaroton akkori vezetői.

3. Évek óta (1970) (Illés Lajos-Bródy János)
Az Illés londoni útját követő nyolchónapos letiltás miatt befejezetlenül maradt albumra szánt, dobozban maradt felvétel.

4. Elvonult a vihar (1971) (Szörényi Levente – Bródy János)
A Humán Rights lemezre készített eredeti változat, amely szövege miatt nem szerepelhetett a lemezen. Helyette az egy évvel korábban félbehagyott album Approximáció című száma került az Ip-re. Az Elvonult a vihar-t fél évvel később az együttes -átírt szöveggel- a Táncdalfesztiválon adta elő.

5. Petőfi Sándor: Európa csendes… (1972) (Szörényi Levente feldolgozása)
A Petőfi-film végén hangzott el az interpretáció, amelyet a zenekar lemezen nem adhatott ki. Levente 1980-as Hazatérés című második szólóalbumán is csak az átirat zenei alapja kaphatott helyet, az is csak Petőfi ’73 címmel. Válogatásunkon az eddig kiadatlan eredeti kapott helyet.

6. Eltávozott Nap (1973) (Szörényi Levente – Bródy János)
A hetvenhármas búcsúlemezre készült hard-rock verzió. Az Illés egyik legkeményebb hangszerelésű felvétele.

Az Illés együttes tagjai: Illés Lajos (1942–2007); Szörényi Levente (1945–); Bródy János (1946–); Szörényi Szabolcs (1943–); Pásztory Zoltán (1944–2005)

https://tinyurl.com/y8ulu3tu

0

Visits: 32

Publication author

offline 1 nap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt × három =

Password generation