Gyula Csapó – Handshake After Shot / Kézfogás lövés után (1999) BMC

Kézfogás lövés után Budapesten készült 1977 novemberében-decemberében, két szordinált trombitára (a színpad jobb és bal szélén), oboára (középen), elektromos orgonára (hátul, középen) és kartonpapír dobozra (elöl, középen).

Dedikációja Pilinszky Jánosnak szól. A darab olyan zenei idő, amelynek csak folytonossága van, kezdete és vége nincsen, s amely ezáltal időérzék csalódást is képes kelteni. Ezt a folyamatos zenei időt csupán a C-ión skála 12 hangja és ezek térbeli kapcsolódásai tagolják, egyfajta antifanfárt hozva létre. A C-G “zümmögés” gravitációs vonzáskör, amely kissé elváltoztatja az összes erőterébe került hangzó “tárgyat”: minden belőle emelkedik ki s benne tűnik el. Fekete lyuk, amelybe végül mindaz, amit hallunk, beletorkollik. “Antifanfár” a történelem gesztusos, görcsös, erőszakkal artikuláló-tagoló emlékeinek kiiktatására, hogy a csend, mint “szent tér” visszamenőleg is érvényre jusson.

Másik világból való zene ez, mely mégis valóságosnak bizonyul, s általa talán helyreáll egy korábban már eltört kapcsolat.

01 – Kézfogás lövés után / Handshake after shot (dedicated to János Pilinszky)

Préda LászlóSzigeti Gábor – szordinált trombita
Barnás Mária – oboa
Bótai Éva – elektromos orgona
Serei Zsolt – kartondoboz
Csapó Gyula – karmester

02 – No, halld meg Eduard… – hódolat Griegnek / Hark, Edward… – hommage to E. Grieg

Szeverényi IlonaVékony Ildikó – cimbalom
Csalog Gábor – zongora
Lukácsházi István – nagybőgő

03 – Szútrecitációk / Sutræcitations

Klenyán CsabaHorn András, Rozmán Lajos – klarinét
Csapó Gyula – zongora, elektronikus hangkeltők, zajok

04 – Az utolsó tekercs – Samuel Beckett nyomán / Krapp’s Last Tape – after Samuel Beckett

Kjell Arne Jörgensen – hegedűs-színész, magnetofon

05 – BirdDayCage (John Cage 76. születésnapjára) / BirdDayCage (for John Cage’s 76th birthday)

Rönkös Veronika – cselló
Csapó Gyula – zongora

https://tinyurl.com/ydx6p83x

0

Visits: 9

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenegy + 13 =

Password generation