Az Egy éjszaka Bohémiában a Vad Fruttik második stúdióalbuma, amely kiforrottabb és egységesebb lett a debütálásnál, és hangzását tekintve is közelebb jár egy rendes poplemezhez. De a stílusáuk meghatározására az új album tükrében sem könnyű vállalkozni: a lemez elején dzsessz alapok dominálnak, később képbe kerülnek különböző latin ritmusok, szamba és bossa nova is, miközben az elektronikához való túlzott vonzódást még nem sikerült teljesen levetkőzni – így jutunk el a hatodik számra a „mindent bele” hozzáállás netovábbjához, a Máté Péter-i szomorkás énekkel, lalázó kórussal ellátott, orgonás, sűrűn effektekzett Bús szamba című szerzeményhez. A színvonal erősen hullámzó, Likó Marcell szövegeiről a példás prozódián és a rendes rímelésen túl sok jót nem lehet elmondani, a frontember gyakran esik a felszínesség csapdájába. Összességében viszont úgy érzem: cseppet se baj, ha kijön efféle zene is idehaza, ami a Pink Martini és a Kispál közötti, árnyalatokban eleve egészen gazdag palettát színesíti csak.
Kerekes Gergely – gitár
Kaszás Gábor – basszusgitár
Hock Attila – dob
Győrffy Gyula – billentyűs hangszerek
Likó Marcell – ének, gitár
Tracklist:
01 – Egy éjszaka bohémiában
02 – Mi ez a jó jazz
03 – Kicsit lassabb
04 – Izabella
05 – Tánc
06 – Bús szamba
07 – Kemikáliák
08 – Úgy fáj
09 – Hervadó virágok
10 – Forradalom
Köszönet thoms01-nek (Naftamusic), az eredeti feltöltésért!
https://zenekucko.com/vafegyejboh
Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.
Találatok: 51