Charlie Byrd – Byrd at The Gate (1963/1992) Riverside Records

Charlie Byrd (1925-1999) “a virginiai Chuckatuckban (Egyesült Államok) született. Kisgyermekként kezdett gitározni, és a második világháború kitörésekor már ügyes, tapasztalt játékos volt. A háború alatt találkozott és játszott Django Reinharddal és röviddel a háború befejezése után teljes időben foglalkoztatott profi zenész lett. Számos népszerű tánczenekarban játszott, ám a negyvenes évek végén felhagyott a jazz-zel, és ehelyett klasszikus gitárt kezdett tanulni. A tanulmányok után, amelyet számos tanárral, többek között Andrés Segoviával végzett, visszatért az Egyesült Államokba, és Washington D.C.-ben megalakította saját együttesét.
Ezzel a csapattal jazzt játszottak, ám a klasszikus zenei repertoár sok technikája és számos formája megjelent előadásukban. Az ötvenes évek végén Woody Hermannal, a hatvanas évek elején Stan Getzcel dolgozott, aki mellett kihasználhatta a latin-amerikai zene iránti vonzalmát, ami nagyban hozzájárult a nagy jazzbossajárvány kitöréséhez. 1973-ban Barney Kessellel és Herb Ellisszel együtt a Great Guitars társalapítója volt. A hetvenes évek hátralevő részében és a nyolcvanas években rendszeresen fellépett a nemzetközi klub- és fesztiválkörökben, néha egyedül, néha duóban és igen gyakran a Great Guitarsszal. Byrd jazzmunkáját nagymértékben meghatározza klasszikus zenei képzettsége és a más zenei formák iránt való érdeklődése. Jazzszólistaként néha hiányzik belőle az a folyékony swing, ami olyan kortársaiban, mint Kessel és Ellis, megvan, viszont a technikája mesteri.” (Jazz-zenészek Lexikona)

A lemez felvételei a New York Greenics-Villagenegyedében a Village Gate mulatóban készültek.

A számok:
01 Shiny Stockings (Frank Foster) 4:57
02 More (Nino Oliviero/Riz Ortolani/Marcello Ciorciolini/Norman Newell) 2:54
03 Blues For Night People (Charlie Byrd) 7:06
04 Butter And Egg Man (Percy Venables/Louis Armstrong) 3:40
05 Ela Me Deixou (Charlie Byrd) 3:34
06 Broadway (Henry Woode/Teddy McRae/Bill Bird) 4:42
07 I Left My Heart In San Francisco (George Cory/Douglass Cross) 2:59
08 Some Other Spring (Arthur Herzog Jr./Irene Kitchings) 4:17
09 Where Are The Hebrew Children (Traditional) 8:21

A zenészek:
Charlie Byrd (Guitar)
Keter Betts (Double Bass)
Bill Reichenbach (Drums)
Clark Terry (Trumpet) – 4,6,8
Seldon Powell (Tenor Saxophone) – 2,5,6

https://ouo.io/3HvLXQ

0

Találatok: 2

Publication author

offline 60 perc

Levin

Avatar 432
Comments: 2146Publics: 4624Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

három × kettő =

Password generation