Affinity – Affinity (1970/2011) Lilith Records

Az Affinity elődjét eredetileg az 1960-as évek közepén alakította meg három Sussex Egyetemi hallgató (a zongorista Lynton Naiff, a dobos Grant Serpell és a nagybőgős Nick Nicholas).

Később Grant Serpell helyére Mo Foster lépett. Az egyetemi évek után rövidebb szünet következett, a kitérőt egy Ice elnevezésű pop csapat jelentette. Az Ice feloszlása után Lynton, Grant és Mo összehoztak egy jazzes hatásokkal füszerezett zenét játszó zenekart.
Néhány meghallgatás után az ex-Tridents gitáros Mike Jopp és Linda Hoyle énekes csatlakozott hozzájuk.
1968 nyarán végérvényese Affinity lett a zenekar neve, Oscar Peterson albuma után.
Első koncertjüket 1968. október 5-én a londoni Revolution Club-ban tartották és a klub vezetője Ronnie Scott zenéjük hallatán feljegyezte őket a club világhírű fellépői közé.
Hamarosan megjelent első albumuk a Vertigo-nál. Ezután amerikai turné következett, Lynton és Mo nekiálltak a második album dalainak.
1971 januárjában Linda bejelentette, hogy kilép a zenekarból és ez az Affinity végét jelentette. Az együttes első és egyetlen albuma méltán számíthat a jazz/rock és blues kedvelők érdeklődésére. (A Periferic Records ismertetője.)

A számok:

01. I Am and So Are You (3:31)
02. Night Flight (7:15)
03. I Wonder If I Care as Much (3:20)
04. Mr. Joy (5:02)
05. Three Sisters (4:57)
06. Coconut Grove (2:35)
07. All Along the Watchtower (11:36)

08. Eli’s Coming (3:29)
09. United States of Mind (2:47)
10. Yes Man (7:23)
11. If You Live (3:13)
12. I Am the Walrus (4:06)
13. You Met Your Match (3:03)
14. Long Voyage (4:16)
15. Little Lonely Man (3:57)

Az Affinity:
Mo Foster – basszusgitár, bőgő, ütőhangszerek
Grant Serpell – dobok, ütőhangszerek
Mike Jopp – gitárok, ütőhangszerek
Lynton Naiff – orgona, zongora, csembaló, vibrafon, ütőhangszerek
Linda Hoyle – ének

http://tinyurl.com/yaluxjq9

0

Találatok: 4

Publication author

offline 4 óra

Levin

Avatar 559
Comments: 2236Publics: 4723Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

13 + 19 =

Password generation