UB40 – Greatest Hits (2008) Virgin Records

“Megvan annak a maga súlya, hogy a hetvenes évek végi Angliában arról a – UB40 nevű és számú – formanyomtatványról nevezte el magát egy multikulturális felállású társaság, amellyel a munkanélküli segélyért lehetett folyamodni. 
Robin és Ali Campbell zenekarának a tagjai munkásszármazásúak voltak, de szerencsére úgy hozta a sors, hogy a segélyen kívül más választásuk is adódott a munkanélküliségtől amúgy jócskán sújtott Birminghamben.

Úgy döntöttek, hogy inkább zenekart alapítanak, gyerekkoruk óta tartó mániájuk, a reggae jegyében. Mindössze néhány hónapja játszottak, amikor felfedezte őket a Pretenders együttesből Chrissie Hynde, és ennek egy közös turné, majd lemezszerződés lett a vége.
Signing Off című, 1980-ban megjelent albumuk kapásból az angol lista második helyére csöppent, és aztán a listán maradt hetvenegy hétig. Az ezt követő Present Arm ugyancsak a második helyen „végezte”, és harmincnyolc hetet töltött a listán. Ezt pedig már kirobbanó sikernek szokás nevezni a showbusinessben.
És még csak ezután következett (1983-ban) a Labour of Love című albumuk, melyen kedvenc dalaik reggae-változatát nyomták. Ez már listavezető volt, és tizennyolc hónapot töltött a legnépszerűbb korongok között.
Ennek a három lemeznek a sikerét lehetetlen volt überelni, de arról szó nincs, hogy ezek sikeréből „élt volna” a későbbiekben a zenekar.
A Labour of Love-nak történetesen még három lemeztestvére született, a 2002-es The Fathers of Reggae című korongon pedig közreműködőként felsorakozott a UB40 reggae-hőseinek a színe-java, így például Freddie McGregor, John Holt, Toots Hibbert, Gregory Isaacs és Max Romeo.
A 2005-ös Who You Fighting For? Grammy-jelölést kapott, s mindeközben a legrangosabb fesztiválokon forgolódott a zenekar. Ennek a töretlen sztorinak az sem vetett gátat, hogy Ali Campbell 2008-ban szólópályára tért: a testvére, Duncan rögtön a helyére lépett, a 2010-es Labour of Love IV már vele készült.” (sziget.hu 2010)

A számok:
01 – [I Can’t Help] Falling In Love With You 03:26
02 – One In Ten 04:34
03 – Red Red Wine 03:04
04 – If It Happens Again 03:44
05 – Here I Am [Come And Take Me] 04:04
06 – Sing Our Own Song 04:01
07 – I Got You Babe [Ft. Chrissie Hynde] 03:09
08 – Groovin’ [Out On Life] 03:48
09 – My Way Of Thinking 03:24
10 – The Way You Do The Things You Do 03:03
11 – Higher Ground 04:21
12 – Please Don’t Make Me Cry 03:26
13 – Kingston Town 03:51
14 – Come Back Darling 03:29
15 – Don’t Break My Heart 03:50
16 – Cherry Oh Baby 03:18
17 – Breakfast In Bed [Ft. Chrissie Hynde] 03:21
18 – Rat In Mi Kitchen 03:07
19 – Homely Girl 03:25
20 – Until My Dying Day 03:54
21 – Swing Low [Ft. The United Colours Of Sound] 03:27

https://tinyurl.com/yadm3p7b

0

Visits: 2

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

UB40 – Greatest Hits (2008) Virgin Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenöt − tíz =

Password generation