Adrian Belew – Desire Caught by the Tail (1986) Island Records

“Az amerikai gitáros, Adrian Belew életműve nem könnyű falat. Sem egészében, sem részleteiben. Frank Zappától David Bowie-n át a King Crimsonig sokfelé megfordult, sok lemezen sokféle szónikus nyomot hagyott maga után, ráadásul 1982 óta tizenhat szólólemezt is megjelentetett.
Kevesen tudják, hogy a Cincinnatiból származó muzsikus pályafutását eredetileg rockdobosként kezdte, s csak 1978-ban, közel a harminchoz került be a rock and roll vérkeringésbe. Frank Zappa Nashville-ben figyelt fel rá, azonnal „leszerződtette”, turnéra vitte magával, s Belew gitározása és éneke a rockfenegyerek Sheik Yerbouti című nagylemezén szintén hallható. Ezzel párhuzamosan David Bowie-val is dolgozott (lásd: Stage, Lodger), majd a nyolcvanas évek legelején az amerikai újhullám egyik legeredetibb zenekarát, a Talking Headset erősítette, koncerteken és lemezeken egyaránt.
Az igazi ismertséget azonban a King Crimson hozta meg számára. A hatvanas-hetvenes évek talán legfontosabb brit progresszív rockzenekarának motorja, a nyughatatlan és összeférhetetlen Robert Fripp 1981-ben úgy döntött, Discipline néven új zenekart alapít, s ehhez – a régi társ, a dobos Bill Bruford mellett – két amerikai muzsikust, a basszusgitáros Tony Levint és Adrian Belew-t hívta segítségül. A Discipline végül az első album cím lett, a zenekar pedig mégiscsak King Crimson néven folytatta. A felállás minden korábbinál stabilabbnak bizonyult: három év alatt további két korongot készítettek együtt, mielőtt 1984-ben feloszlottak. (Belew azóta a zenekar minden újkori reinkarnációjában, így a legutóbbi, 2008-as Crimson Projektben játszott/játszik.)” (Jávorszky Béla Szilárd)

Az 1986-os lemez a Pablo Picasso által 1941-ben Párizs német megszállása alatt írt színdarabjának címét viseli.

A számok:
01. Tango Zebra – 7:30
02. Laughing Man – 5:28
03. The Gypsy Zurna – 3:03
04. Portrait of Margaret – 4:00
05. Beach Creatures Dancing Like Cranes – 3:28
06. At the Seaside Café – 1:50
07. Guernica – 2:00
08. “Z” – 5:40

Adrian Belew – guitar, guitar synthesizer, percussion, producer, liner notes

http://tinyurl.com/y9nhojs3

0

Visits: 8

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

4 × 1 =

Password generation